Onnan tudom, hogy valaki szeret, hogy a jelenlétében szabadabbnak érzem magam, mint egyedül.

Nekem nem dolgom senkit megváltoztatni, de egy dolgom van: szeretni és elfogadni feltétel nélkül és így megteremteni a légkört arra, hogy változhasson. 

Kérem mondjon el saját magáról egy olyan történtet, amit a másik még nem hallott és más szemszögből mutatná meg Önt neki. 

A másik még messze nem merítette ki mindannak a lehetőségét, amivé válhat. 

Goleman: Társas intelligencia

Oden: Vagy szeretjük egymást, vagy meghalunk. 

mikor az elmúlt x órában és napon csak ennyi történt:

-mérlegelnem kellett magam pszichológusként azt, hogy egy általam nem ismert lánynak az tesz-e jobbat, ha továbbküldöm, vagy az, ha elvállalom kliensként, miközben ha elvállalom, az rám is következményekkel fog járni

-kaptam egy olyan visszajelzést az egyik főnökömtől, ami megint megborította és megkérdőjelezte, hogy mi lesz nekem a dolgom ennél a cégnél és lesz-e

-az egyik legjobb barátnőm hozott egy olyan döntést, amivel én nem tudok azonosulni és azt sem igazán értem meg, hogy a hozzám közelálló emberek hogy bírnak ilyen gyökeresen más értékrend szerint élni és ez zavar

-eközben megkérdőjeleződött, hogy az én és a pszichológusom értékrendje mennyire van összhangban és tudunk-e együtt dolgozni

-de mivel ő összesen a negyedik pszichológus, akihez járok, és akiben valamilyen szinten "csalódok" így már az is kérdés, hogy a pszichológus társadalommal van-e a baj-vagy velem-vagy van-e bárki, aki tartja azokat a kereteket és határokat, amiket az egyetemen tanítanak

-miközben én lebeszéltem most egy ezeket a kereteket szintén nem tisztelő beszélgetést, de szerencsére ez most eszembe jutott és gyorsan lefektettem a kereteket-de kedvem nincs hozzá amúgy.

-miközben persze agyalhatnék azon is, hogy hogy vagyunk mi most egymással a sráccal 

-és persze arra estem haza, hogy már megint a festés miatt pakolunk, amire kurvára nem érek rá, mert itt fent kéne rendet tenni, vagy a holnapi napra felkészülni meg ilyenek de persze kezdem megszokni vagy tök jó lenne a fenti dolgoknak csak a felét nyugalomban átgondolni, mert szétreped az agyam. 

Drága Marim! 

Mikor kiderült, hogy meglátogatunk a kórházban és te mondtad, hogy ne vigyünk semmit, úgy döntöttem, megleplek az egyetlen itthon is elkészíthető, ehető édességgel, aminek a receptjére teljesen véletlenül jöttem rá és kb semmilyen konyhai felszereltség nem kell hozzá. Leírom a receptet. 

Fogni kell egy zacskó cukrozatlan, magozott aszalt szilvát, meg kb ugyan annyi mogyorót és ledarálni. A szilvából egy bartomi sűrű lekvár-szerű cucc lesz, a mogyoróból ha sokat darálod, mogyoróvaj-ezen őszintén meglepődtem-de annyira sokáig nem kell darálni. Ha ez a két dolog megvan, akkor szórsz rá kakóport meg fahéjat ízlés szerint, öntesz rá egy kis mézet és az egészet összegyűrod. Ha jól dolgoztál, akkor egy kókuszgolyó-tészta állagú cuccot kapsz. Most jön gombócolás és hengergetés, pont, mint a kókuszgolyónál. sajnos a gömbölyítésnél kiderült, hogy a magozatlan szilvában mégis maradt három mag, de azokat kivettem. Nem jól dolgoznak ezek a szilvamagozók! 

Én kakaóport kevertem össze fahéjjal, ebbe forgattam a golyók egy részét és úgy gondoltam, hogy kókuszba fogom a másikat. Sajnos, mint látod, ez nem sikerült, végül mind kakaós lett. A kókusz valahogy nem tapadt rá, de lehet, hogy az volt a baj, hogy nem reszelékkel próbáltam, hanem az ittohon lévő kókuszchipset vágtam fel apróra. 

Sebaj, így is szépek lettek. Remélem örömödet leled bennünk és ízleni fognak! Mint látod az összetevőkből, teljesen egészségesek, nyugodtan eheted, sőt!!! :) 

Milliószor puszil

Juli

ui: reggelire nekem is jutott és kicsit sajnos sok lett a fahéj kívül, így nagyon ráragad az ember kezére, meg csíp is-de nem annyira! ami nagyobb gond, hogy úgy tűnik, négy szilvamag maradt mégis az aszalt szilvákban, csak egyel megbirkódott a robotgép-feldarabolta. Óvatosan edd tehát és ha valami keményet érzel, köpd ki! 

ui2: Írtam, hogy reggelire ezt a golyót ettem.....hát ugye mondják, hogy a szilvalekvár milyen hatásokra képes, ha székletlazításra van szükség-az aszalt szilvára is úgy tűnik, igaz ez a tétel. Mégse egyél egyszerre sokat, inkább csak nasinak, bonbonnak! 

ui3: Az történt, hogy be akartam neked csomagolni a maradék golyókat, de még evett belőle a család is és sajnos csak öt maradt. De az utolsó utóirat után ez talán mégsem akkora baj. Majd ha izlik, legközelebb többet csinálok! 

ui4: Összevesztünk a sráccal, akiről meséltem és azt hiszem, szakítani fogunk mindjárt. Nagyon szomorú voltam, úgyhogy felbontottam a csomagod és megettem az összes maradék gombócot. Ma viszek neked cserpes joghurtot meg kakaós csigát, ne haragudj, legközelebbre csinálok neked szilvabonbont. :( 

mikor belebújok a válladba és simogatlan mindenhol és varázsköröket rajzolok rád és megszagolom a nyakad és örülök annak, hogy ott, az ágyban, a másik meleg takaró alatt fekszel és lélegzel és végigosonok mezítláb a parkettán és várom, hogy felébredj és rám nézz és meglölelj, meg amikor úgy akarok elaludni, hogy közben szorosan megölelsz, akkor mennyire félek én ebben és mennyire próbálom csak úgy megtartani és begyűjteni azokat a csodapillanatokat és örülni neki és nem merem eldobni vagy elpazarolni azt, amit az én drága barátnőmtől elvettek és ami nekem szinte soha nem is volt. hogy jobban szeretlek-e attól, hogy tudom, hogy az emberek meghalhatnak és hogy nem tudom elmondani neked, hogy mennyire fontos lett nekem az, hogy egyikünk se legyen egyedül a szükségesnél hosszabban soha. meg hogy hogyan tudlak úgy szeretni téged, mint embert, mint egy kisfiút, aki akkor is, ha megbánt és nem úgy viselkedik, ahogy szeretném és nem jól szeret engem gyakran-vagy nem is?-de mikor odabújik mégis megtennék mindent, hogy neked mindig, mindig, mindig jó legyen, mert nem érdemelsz mást. akkor sem, ha egy kicsit önző, nagyon önfejű, gyakran figyelmetlen és khöm...elég magabiztos vagy. aztán veszekszünk, nekem rosszul esik, aztán úgy döntök legyen már vége, meg hogy szakítok, meg szakítasz, aztán eljön az este és azt kívánom bár odabújhatnék hozzád békében ahogy megérdemeljük...talán ezért kell dolgozni, talán ezért nem mindegy a ki...és én úgy szeretném, ha lenne varázserőm és elérhetném, hogy nekünk ez mindig csak jó legyen...de nincs. aztán meg tényleg fáradt vagyok és nincs erőm semmire, csak hogy belebújjak a nyakadba és aludjak.

Sosem akartam semmi mást...és nem is kéne máshogy lennie. Mert fény kéne, hogy legyek neked, biztonság, figyelem, valaki, aki ha megszólal, mosolyt hoz, akire mosolyogva gondolsz. Habkönnyű, gáttalan és féktelen érzelem, ami boldog, tiszta, lebegő...örülnöd kéne nekem és nekem örülnöm kéne neked és nem szabadna ennyit félnünk és nem szabadna rémeket álmodnom és egyikünknek sem kéne betegnek lenni és nem kéne számítania, hogy milyen fáradtak vagyunk, mert épp akkor kéne, hogy a legjobban vágyjunk egymásra. Nem? De te nem akarod megbeszélni és én nem tudom senkinek feltenni a kérdéseimet és csak szeretném, ha mindketten boldogok lennénk és nem tudom egyedül megcsinálni a mi boldogságunkat. És ne érts félre, ahhoz sem ragaszkodom, hogy együtt legyünk boldogok.

Álmomban mindig futunk a hóban, ő elkap, utolér, aztán együtt hempergünk és nevetünk és kipirul az arcunk és olyan boldogok vagyunk...most pedig csak aludnék, aludnék minden nap és valami nem stimmel és valahogy nem jó és nem is tudom azzá tenni. Sosem akartam más lenni senkinek, mint boldogság. Bármikor megtenném érted, hogy elhagylak, mert nem tudok maradni, ha az neked nem jó. 

"Lennék szárny
mely átrepít a gondokon,
könnyű szél a válladon,
ha átkarol vigyáz Rád.

És lennék
fent az édes otthonod,
mint néma csók az ajkadon,
mindig visszavár.

És Én had legyek
lágy mosoly az arcodon,
egy hűvös őszi hajnalon,
az ébredés után."

Éliás Jr. Úgy lennék

Ezt nézd, milyen különleges pendriveot szereztem! 

Honnan szerezted?

Hát már tegnap kinéztem, hogy a mellettünk lévő cégnél ilyet lehet kapni, aztán ma kiderült, hogy ki kell tölteni egy kérdőívet érte, ami négy oldalas.

És akkor te odamentél és mondtad, hogy nem fogod kitölteni, de szeretnél egy ilyet mégis kérni, mert te ezt így szoktad. 

Én?? Miért mondtam volna ilyet? Odamentem és elvettem. A csaj kezdett mondani valamit, de addigra nem már nem igazán hallottam. Aztán a Gábornak mutattam, hogy nézd milyen jó pendriveot lehet ott kapni! Kérdezte, hogy hogy kaptam? Mondtam, hogy hát én elvettem. Mondta, hogy megy és ő is akkor vesz magának, de hát ő nem úgy ment oda, mint én, hanem olyan óvatosan és mondta is neki a csaj, hogy ki kell tölteni a kérdőívet. Kitöltötte, és mondtam neki, hogy akkor most kérje el a pendriveot. De mondta, hogy hát de ő már elvette...én meg mondtam neki, hogy ezt ugyan nem, ez nincs is sehol, kérje csak el. Így aztán nekem lett két pendriveom. 

És kinek adtad a második pendriveodat?

Hát az új kereskedelmi igazgatónak. Mondtam neki, hogy nézze, ott milyen jó pendriveot lehet szerezni. Mondta, hogy de ő nem akarja kitölteni a kérdőívet. Mondtam neki, hogy ja, adok én neki, van nálam még. Kérdezte, hogy miért, én hány kérdőívet töltöttem ki? Mondtam neki, hogy én?? Egyet sem. És akkor már mondta, hogy akkor most menjek vele a következő tárgyalásra, mert bennem van potenciál.

Ez a management lányom. De ha kedvesen csinálod, az nem zavarja az embereket! Akkor azt gondolják, hogy hát végülis....

De aztán, még elküldtem a Pétert is, hogy nézze, ott milyen jó pendriveot lehet szerezni, ha kitölti a kérdőívet. De tőle nem vettem el végül...mert láttam, hogy hogy örül neki.

"Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy [Krisztusban] lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben."

Jer 36,20-32

Annyira sötét van, de már látszik, hogy világosodik....a cica meghallja az ébresztőt és bár én úgy döntök, fél órára még visszaalszom, bekuckózik a pocakomhoz és nem tudja, hogyan kerüljön még közelebb, hogy bújjon még jobban oda. És béke van, és alvásillat és meleg, annyira puha, takaró meleg, és a saját ágyam és eldöntöm, hogy ma ruhát veszek fel a kiscsizmákkal. 

És nemsokára lovagolni fogok. És nemsokára minden rendben lesz. Még soha nem csalódtam a tündérekben, manókban és törpökben, még soha nem késtek el. Csak egyszer, de akkor sem tőlem...

Felragyog, mindig így történik, hogy sosem vagyok sokáig egyedül és sosem tudok sokáig egyedül lenni és amikor sírva indulok el az úton szembejönnek és felhívnak és ott vannak és elmúlik minden baj. 

Szerencsés vagyok...és én én vagyok. Néha elfelejtem, mikor jön valaki, akinek megpróbálok megfelelni és nem megy, de aztán visszakapni önmagam mindig olyan élmény, miután kicsit elvesztettem.

Félek, féltelek, szeretnék változni, jó irányba, szeretném, ha tudnál segíteni ebben és szeretném, ha neked is jó lenne, aki vagyok, amíg vagyok, ahogy vagyok, de nem kérek mást. Szabad vagy, mint a madár és én is szabad vagyok. 

I do my thing and you do your thing.
I am not in this world to live up to your expectations,
And you are not in this world to live up to mine.
You are you, and I am I,
and if by chance we find each other, it's beautiful.
If not, it can't be helped.
(Fritz Perls, "Gestalt Therapy Verbatim", 1969)

ha én mindig így kezdzem volna minden blogbejegyzést, amit így éreztem, akkor...mindegyik így kezdődne? 

Most meg már megint mi van? Kérdeznéd, én meg nem válaszolnék semmit, csak néznék rád és azt akarnám, hogy old meg valahogy az egészet, hogy tökéletes legyen. Pedig attól mindig minden olyan borzasztó messze van. Lehet függővé válni, meg az illatok, amik eleinte idegenek és nem is tetszenek is megtelhetnek valamivel és kialakíthatunk valamit, ami magától nem akar kialakulni, meg minden olyan furcsa, és végső soron csak két szomjas ember vagyunk, akiknek a szomjúságát oltja, de nem elégíti ki a másik?

Néha gondolkozom rajta, hogy te vagy-e a hülye, vagy én vagyok, nagyon, nagyon sokat jár ma rajta az eszem, hogy én vagyok-e túlságosan megkeményedve, mikor úgy érzem, úgy akarsz belepattintani az életedbe, hogy az neked legyen kényelmes, én pedig nem illek-és igen, nem is férek bele. Reggel az volt az első gondolatom, az után, hogy tessék, erre a kibaszott mobilra fog rámenni a kapcsolatunk, hogy engedném-e, hogy fázzon mellettem valaki valaha is? Vagy elnézném-e, hogy fáj a nyaka a párnától, és nem is tudja használni? Meg hogy mikor valaki ott alszik nálad, mit teszel meg, hogy ő is tudjon aludni? Megmutatnám neked a reggelem, a sarokra tárt ablakokat, amiken beömlik a napfény, az oxigén meg a rozsdafarkú, meg a csöndet, a békét, meg azt, hogy mikor megszólal az ébresztő, én nyújtózom, kelek és megyek. Mindig is utáltam, ha valaki lenyomogatja az órát, anyánál bele is bolondultam egyszer. De közben ez a te életed, te lakásod és nem lehet minden úgy, ahogy én szeretném, és nem csak az alvásra igaz ez, hanem mindenre. Mindkettőnknek kialakult és teljes az élete, fura mód mégis úgy érzem, ha csak kicsit is, hogy én alkalmazkodom többet, én szervezek át jobban és én utazok, hogy találkozhassunk.

Mindeközben imádtam veled lenni, és te azt mondod, hogy ez a baszogás az, amilyen vagy, de elfelejted, hogy az elején mennyire kedves voltál, mennyire figyelmes, most pedig nem olyan vagy...azt mondod, nem lehetsz mindig kedves. Én viszont, főleg mióta kimondtad, azt érzem, hogy nem vagyok elég, te pedig gondolkozol, hogy jó-e ez neked és fog-e máshogy alakulni? Én meg úgy érzem, hogy nem fog, mert minél inkább ezt érzem, annál rosszkedvűbb, hisztisebb és idegesebb leszek, miközben a saját érzéseimre nem is marad időm, mert magamat okolom, hogy benned változnak a dolgok.

Pedig, pedig az elejétől azt érzem, amit te is kimondtál, hogy igen, két ember vagyunk, akik bizonyos szempontból nagyon hasonlóak, tudnak és szeretnek szeretni és vágynak is rá, de mind a ketten a tökéletest keressük és mind a ketten érezzük a másikon, hogy nem érzi azt, hogy mi lennénk azok. És ez mindkettőnket zavar.

Hibáztam, te meg nem bocsájtottál meg. Megbántam, bocsánatot kértem és te azt mondtad, eltört benned valami. Annyira nem vagyok tökéletes már tényleg biztosan tudod és én is tudom, hogy te nem vagy, de fáj mindenhol, ahol kilógok abból, amit szeretnél. És mégis megtenném, ha úgy érezném, megéri, ha úgy érezném, te is változol annyit, de csak azt érzem, hogy kritikusan méregetsz és nem vagyok elég.

Talán belőlem jön, igen. De talán mégsem. Nem tudom. De nem jó az, aki ma reggel voltam, nem szeretem, ha valaki ezt hozza ki belőlem, nem szeretem azt érezni, hogy csak akkor örülsz nekem, ha pont úgy viselkedek amit elvársz és nem szeretek kattogni ezen a sok faszságon. Egyébként még azt sem szeretem, hogy Eszterrel mentél erre a hülye kétnapos szarságra, mert ő biztos szép, ki van simulva és sosem gondolnád, hogy ő is tud hisztis lenni meg nyűgösködni-meg őt nem érted el, de engem igen. Nem szeretem ezt ebben a lányban akit nem ismerek, illetve nleginkább magamban nem szeretem azt, hogy nem tudok úgy viselkedni és úgy alakítani az eseményeket, hogy mindketten még mindig könnyűnek és szépnek érezzük az ismerkedést. 

Pedig talán csak az adja neki a súlyt, hogy egyikünk sem képes arra, hogy valamit ne vegyünk komolyan. Mást szeretnék, de közben nem tudom azt elképzelni, hogy mással lássalak, mikor annyira egyértelműen nem velem kell lenned. Nem vagyok szerelmes, de nagyon szeretlek. Amit nem szeretek, az a kimondatlan gomolygás, ami közénk állt és most falat sző közénk ébresztőkből, párnákból, a forgalom zajából, fociból, soharánemérésből, rosszulalvásból, kilókból, karrierből és elvárásokból. 

Pedig én csak szeretném, ha tudnál mellettem aludni, ha meg tudnád bocsájtani a hibáimat és nem vennéd őket olyan komolyan, ha helyet csinálnál nekem és szereznél valahonnan egy párnát, hogy úgy érezzem, szeretnéd, hogy ott legyek néha és nem gondolkoznál minden találkozónk előtt, hogy nem vagy-e túl fáradt.

Bármilyen tudok lenni, de nem vagyok tökéletes és még kevésbé a neked tökéletes. Amit most adni tudok, az az, hogy mikor hozzád bújok, érzed, hogy mennyire szeretlek, de én sem aludtam jól. Kavarog bennem minden és nem akarom annak a súlyát viselni, amit te már viselsz. Nem lehet a meghozott döntés igazolása, azt magadnak kell megtalálnod. Talán lenne, aki lehetne, de sajnos már mind a ketten tudjuk, hogy nem én vagyok. 

Nagyon szeretnék valakinek tökéletes lenni. Nagyon szeretném, ha valaki érezné, hogy mikor felébredünk arra vágyom, hogy megöleljen akkor is, ha úgy felejtettem az ébresztőórát. Szeretném, ha lehalkítaná a tévét, ha látja, hogy elalszom. De nem zavarna, ha felkeltene éjjel, ha nem tud aludni és engedné, hogy ébren legyek vele. Szeretném, ha szeretné tényleg, hogy az élete része legyek és a hibáimmal együtt tudna elfogadni. Azzal, hogy van, hogy tévedek, vérmesebb vagy hisztisebb vagyok. 

Bizalom...mindig ez volt a kulcs, te nem tudod elképzelni, hogy én egyébkét mennyire más vagyok, mint veled. Hogy én mennyire nem adok más kezébe döntéseket. Hogy én döntök. Hogy én hozom a szabályokat. Igen, ellágyulok, igen, mindenkire figyelek, igen, de közben megvédem magam, meghúzok egy baromi magas és nagyon erős falat és senkit nem engedek be oda. Királylány, toronyban. Te nem mondtad, hogy fel akarsz jönni, csak elindultál felfele a lépcsőn és rájöttem, hogy nem fáj. De most már nem biztos, hogy nem vagy túl magasan ahhoz, hogy ne vedd észre, ha nekem valami nagyon nem jó. 

Azt mondtad, miért mondtam a taxisnak, hogy pszichológus vagyok, mikor nem is pszichológusként dolgozom? Van fogalmad róla, hogy ennek a kérdésnek mekkora súlya van az életemben? És hogy mennyire úgy érzem, lebecsülöd az egyetemi óráimat, a céges feladataimat és azt a szegény 3 kicsi klienst is? Van fogalmad róla, hogy mennyire fontos lenne nekem, hogy éppen te ne ezt gondold és éppen most, mikor elmondtam mennyit tépelődök ezen?

És ilyeneken gondolkozom, mikor mindig elcsodálkozom rajta, hogy mennyire okos, gondoskodó, megbízható srác vagy és nem értem, hogy akkor most melyikünk a hülye és mindig arra jutok, hogy egyikünk sem, de nem illünk össze. 

A nyamvadt kókuszillat, a macskák, a füvészkert, a színházad, az unokahúgod, a pontok, ahol találkoznunk kellett volna, de nem találkoztunk.

És hogy engedjelek most el úgy, hogy ne kelljen, hogy elengedjelek? Hogy maradhatna meg minden, ami jó, úgy, hogy mindkettőnk válláról levegyem annak a terhét, hogy megpróbálja a másikat egy formába nyomni, amibe nem passzol? Hogy távolodjak el a megfelelő távolságra és aztán, mikor megtalálod azt a lányt, hogyan tűnjen el végleg úgy, hogy ne fájjon nekem sem? 

Hálás vagyok érted, hálás vagyok a jó pillanatainkért, de nem tudom, mit kell most csinálni.

Tudtam, hogy a kibaszott magamban mégben benne lesz minden, amik leszünk. és amik nem. 

Azt mondtad, legyen ez egyszerűbb. Én is szeretném, de hogyan tudnánk nem gondolkozni és nem érezni, mikor mindketten folyton ezt tesszük? 

a filmekben azokat a jeleneteket, mikor esik az eső, a főszereplők pedig ott ülnek két külön szobában messze egymástól és szomorú zene szól és ők is olyan szomorúak és a tesóm mindig veszekedett ilyenkor, hogy miért csinálják ezt, mekkora hülyeség ez?? Szeretik egymást, akkor miért nincsenek együtt? Miért szomorkodnak?? Miért tépelődnek??

Aztán az élet megmutatta, annyi ezer féleképpen azt, hogy hogyan lehet ez igaz a valóságban. Ha szerelmes lennél én már szakítottam volna, nem tudnám elviselni, hogy többet gondolj és csalódj és én legyek majd a gonosz. Most meg fekszünk egymástól távol lévő ágyakon és hiányzunk egymásnak, miközben dühösek vagyunk, hogy a másik mégsem az, akit szeretnénk. 

Olyan tökéletes vagy, olyan kincs, csak valahogy meg mégsem minden olyan, amilyennek lennie kéne. De lesz-e vajon? Olyat keresünk-e, ami nem létezik? Mi ez a furcsa megmagyarázhatatlan dolog, amiből tudom, hogy annyira szeretek veled lenni és szeretnék még, de amiből azt is tudom, hogy ez csak egy rövid időre szól? Belőlem fakadnak-e ezek a kétségek, vagy belőled végső soron? Abból, hogy egymásról érezzük? Mind a ketten a tökéletest keressük, és csak kicsit pihenünk meg együtt, miközben nem hagy az agyunk, vagy a szívünk megnyugodni, mert tudja, hogy keres valakit, valaki mást? 

Nem akarok elszakadni, annyira hiányoznál, annyira szeretlek szeretni, annyira szeretném az elejétől, hogy jó legyen neked és annyira féltem mindkettőnket. És annyira tudtam, hogy ez lesz. Meddig fogjuk bírni ezt a helyzetet? Meddig tudunk nem tökéletesek lenni valakinek? Meddig élmény a nem tökéletesen nekünk készült mellett feküdni? Miért ismerhettelek meg, ha ebből most csak ennyi jut? 

És miért van az, hogy valahányszor együtt vagyunk arra gondolok, hogy francba az egésszel, most csak téged akarlak?