B. Radó Lili

Ünnep

Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz,
hogy szíved bíborborával vársz reám
és ó-ezüsttel terítesz miattam;
s hogy el ne fussak előled riadtan,
lelked titkos, százegyedik szobáját
virággal díszíted fel énnekem.

Tiéd minden ujjongó énekem,
tiéd lelkem szivárványos zománca,
tiéd a derű, mely rólam szerteárad,
nem hozok kínt, se sóvárgást, se vágyat,
örömnek jövök, sohase verlek láncra,
ünnep leszek, mert ünnepként fogadtál.

Annyi minden történt, és rájöttem, hogyha önismeretileg és később is értékelhető blogot akarok vezetni, akkor néha nem árt, ha az eseményeket is leírom, és nem csak azt, hogy mit érzek velük kapcsolatban. 

Szóval talán onnan, hogy találkoztam az egyik tinderes fiúval, akivel mellesleg egészen elbeszélgettem és kiderült, hogy tök értelmes, tök helyes, tök normális, tök jó fej és semennyire nem mozgatott meg bennem semmit és életemben azt hiszem először vártam egy randi végét. Mert unatkoztam. Ilyen még nem fordult elő a világtörténelemben, mert engem majdnem-nagyjából-minden ember működése tud érdekelni és lehet, hogy most is csak az volt az oka, hogy a Sráccal akarok mostanában csak randizni és senki mással meg nincs kedvem.

De ez nem is olyan érdekes. 

Volt még a két baráti karácsony.

Az egyes számú A Team-el, a Mariéknál, mivel ott van Pipi is, aki baba és ezért először nem esti ivászattal ünnepeltünk valamit, hanem ebéddel. Amikor RP lejött Pipitól, akkor azt láthatta, ahogyan a társaságból minimum hat fő egyszerre főz a legnagyobb egyetértésben a konyhájukban. Joe keverte a burrito töltelékét, mi a lányokkal salátát csináltunk, aztán együtt betöltöttünk, aztán együtt készültek el a mézeskalácsok is. Mindenki hozott sütit, és a társaságra szerintem kb semmi nem jellemzőbb, mint hogy ketten még olyanok is egymásnál aludtak, és együtt jöttek, akik nem egy pár-és nincs köztük semmi, csak ekkora love van.

Amúgy ezt a társaságot nem is igen tudom elmondani, úgy képzeld el, mint a Jóbarátokat, vannak benne párok, vannak szorosabb kapcsolatok, de mindenki olyan együtt, mint egy család, ölelésekkel, egymásra figyeléssel, szeretettel. Sok-sok-sok szeretettel. Valahogy....akkor is egy csapat vagyunk, amikor hetekig nem sikerül találkozni. Szóval ez az a csapat, ahol, általában inkább öleléssel köszönünk. RP aki a Mari valóságos férje, állítólag azt mondta, hogy ő még sosem látott olyan társaságot, ahol ennyire kevés egymás oltogatása és hülyeségekről-storyzgatás vagy, hanem helyette ennyi őszinte, mély beszélgetés társaság-szinten. Zseni, imádom. Annyira szép, megható és csodálatos volt az egész nap. Az ajándékok persze kézzel készültek nagyrészt most is, ahogyan ez már hagyomány. 

Én pedig kaptam egy táblát "Before the world ends" felirattal és kicsit félek, mi kerül majd rá.

Utána meg Adam kitalálta, hogy kísérjem el Joe-hoz, mert kér tőle kölcsön karácsonyfadíszt, és elmentünk Joehoz és a fiúk megkóstolták a whiskyt is és az lett, ami egyszer már volt, hogy hárman feküdtünk Joe ágyában, és Adam arról győzködött, hogy csókolózzunk Joe-val és minden olyan idiótán szürreális volt és én akkor elgondolkoztam rajta, hogy vajon mindig mindenki ennyire lelki sérült lesz-e vajon, vagy csak én hozom ki az emberekből ezt a könnyes őszinteséget. Egyébként aztán kicsit táncoltunk, sokat nevettünk, volt, hogy csak néztünk egymásra, aztán meg álltunk az erkélyen és ők cigiztek, én néztem a fényeket és Adam szerint erről klippet lehetne forgatni és jó volt ott lenni hármasban. Család. Kicsit család ez.

Na aztán volt az ifikarácsony. Az kicsit nem pont úgy sikerült, ahogyan terveztem, mert végül összesen csak hatan lettünk, három fiú, három lány, meg a lelkészeink. De feldíszítettük a gyülekezeti hatalmas-fát, ahogyan régen, és dobálóztunk a díszekkel, ahogyan régen, és körbeültük a gyertyákkal kivilágított asztalt, ahogy régen és énekeltünk is és én még mindig emlékszem, hogy életemelsőszerelmének mi volt a kedvenc dala, de ő sajnos most nem tudott eljönni. Aztán Ábi kitalálta, hogy hazahoz kocsival, amitől a többiek besértődtek, hogy őket nem, így több turnusban történt meg a hazavitel és másfél órával később én is hazakerültem szinte az összes lelkészgyerek kíséretében, akik már nagyok, vezetnek, és szeretem őket. 

Ésaztán mindeközben meg a Srác elkezdett írni, írt egészegész nap és utána azt is mondta, hogy feltételezi, hogy nem érek már rá egy teára karácsony előtt. Én meg persze ráértem, ő meg persze lemondta. Helyette viszont nagyon kiborított, mert azért egész este chateltünk facebookon és elmondta, hogy szerinte kedves és jó, hogy én ennyire pozitív csillámpóni lelkű lány vagyok, de könnyű annak lenni, ha valaki ilyen jó családban nőtt fel és ilyen jók a körülményei és ezért engem majd nem fognak szeretni azok, akik vérrel-verítékkel dolgoznak meg dolgokért és nehezebbek a körülményeik. És nekem ez aztán nagyon rosszul esett és kiborultam, és pánik rohamom lett és ő meg megijedt, és elkezdte mondani, hogy kedvesem, nyugodj meg én meg mondtam, hogy nem vagyok a kedvese és utálom. Aztán megbeszéltük.

És reggel a Mari szépen átkeretezte a dolgokat úgy ahogy most leírtam, mert a Srác persze nem így írta le, hanem ennél csúnyábban és fájdalmasabban. És Frú kérdezte, hogy ez engem miért bántott annyira és mondtam, hogy mert így oda lesz a dörzsölt tervem, hogy a Srác belém szeressen. De valójában ez nem egy dörzsölt terv, mert én nem akarok tőle semmit hosszú távon és komolyabban, én csak aludni szeretnék vele, beszélgetni, sétálni éjjel a városban, teát főzni neki meg meg megölelni mikor rossz napja van. Mondjuk ezeket most már tegnap óta óvatosabban akarom, mert nagyon tud bántani.

ÉS mikor tegnap zubogott rám a forró víz én meg a falhoz bújva sajnáltam magam és sírtam, akkor a nagyon okos hang közölte, hogy sajnos ez olyan szopás, hogy akit megszeretünk, annak ezzel hatalmat adunk ahhoz, hogy nagyon bántson. Ezt már mondta valamikor szerintem ezer ember a világ millió pontján csak ez olyan igazság megint amit így mondogatsz, aztán elkezded a saját szíveden érezni és akkor fáj.

Amúgy meg itt van még egy raklap tinder-fiú és mind olyan helyes meg relatív érdekes, csak sajnos a nagy részük nem igazán érdekel és nem is tudok velük beszélgetni. Illetve tudnék, csak nincsen kedvem ebbe energiát fektetni. Hogy megfeleljek. Vagy hogy a kedvükre alakuljak. Meg úgy egyáltalán. 

És éjjel nem nagyon tudok nyugodtan aludni, mert azzal, hogy a Srác van márpedig van, azzal valami folyamatos feszültség lebeg fölöttem, mert olyan tájon járok, ami ismeretlen számomra és amitől félek. És közben ezzel a többi tinder-fiúval meg próbálom valahogy emlékeztetni magam, hogy vannak mások is, és hogy szabad vagyok, de annyi első randim volt már, de most már úgy szeretnék egy ötödiket. Tizediket...

Na jó, persze, megint rinyálok. 

Ja, jön a karácsony, be vannak csomagolva az ajándékok, mindjárt átlakkozom a körmöm, minden csigidicsodálatos lesz. 

A tegnapi nap már megint úgy alakult, ahogyan nálam gyakran szoktak: baromira random módon és egész nap a városban voltam.

Reggel asszem PP-vel kezdődött aki a következőket mondta:

"Basszus, ha akarsz valamit, menj utána, vedd el. Menj érte, kérd el, vedd el, szerezd meg. Nem lehet úgy élni az életet, hogy körülveszed magaddal ezekkel a folyamatos védőfalakkal. Igen, lehet, hogy csalódni fogsz, de csalódni kell. Nem kell megtervezni, nem tudhatod, mi lesz, nem tudhatod, ki mit miért mond és nem is kell, hogy érdekeljen. Az egyetlen, ami fontos, hogy te mit érzel és te mit akarsz csinálni. Ha neked ez ma, most jó, akkor csináld. Aztán majd kiderül, mi lesz belőle. De ne döntsd el előre és ne lépj ki a játékból."

VAD. Vad, mert valóban mindig kitalálom, mi fog történni és van, hogy az lesz belőle, hogy baszd meg nyuszika a létrácskádat.

Na aztán hazajöttem, lezuhanyoztam és találkoztam Póklánnyal meg Papival. Amúgy na ez elég vicces. Papinak azért mutatott be Póklány, mert hogy egy randiguru, ezer szingli tökjófej fiú ismerőse van és már párszor ügyesen összetalálkoztatott embereket, Póklány pedig a fejébe vette, hogy segít nekem. Érdekes volt velük lenni, ültek velem szemben, Papi igazi geek-metál-hipszter arc, ha van ennek bármi értelme, Póklány meg egy igazi dark-jócsaj és zseniálisan más mint én. Ő az igazi meh-lány, akinél nem érdemes a romantikus szövegekkel próbálkozni, mert képes és arcon röhög.

Nem tartom magam egy csillámpóninak, de a beszélgetés felénél elkezdtem úgy érezni, mert mindketten annyira racionális, ateista, kicsit kiábrándult emberek, én meg annyira nem ez vagyok. Illetve igen, de én olyankor picsogok, ők meg bekeményedtek. 

Ja és a kettő közül meg kihagytam a csodás interjút a csodás kávézóban, amit az egyik nagyon menő magyar banda frontembere üzemeltet és amiről most jött meg az SMS, hogy sajnos nem sikerült. Tuti pont ezren jelentkeztek, én meg már utolsó éves vagyok és vélhetően nem jó pont, hogy már végzős az egyetemen-mivel diákokat keresnek, de...hát...amúgy kicsit gagyi volt az interjú igazából, mert semmi olyat nem kérdezett a srác, amiből szerintem a legfontosabb dolgok derülhetnek ki egy felszolgálóról: mindig mosolygok és mindig kedves vagyok, őszintén és nem mű-módon, gyorsan alakítok ki kapcsolatot akárkivel, megbízható vagyok, hihetetlen elkötelezett a munkáltatóm mellett, és azt sem nagyon hiszem, hogy nálam több szakmai tapasztalata van bárkinek, aki jelentkezett. Arról nem beszélve, hogy én vagyok a bárkivel-kompatibilis munkaerő. De igazából ez meg olyan dolog, hogy nyilván nem is ilyen munkára vágyom ezekkel a diplomákkal, és nyilván jóval többre vagyok "képes" mint egy kávézóban kávét főzni. Hát mindegy, néha csak kellenek nem-sikerült interjúk is, eddig mindig el voltam kényeztetve. 

Az a gáz egyébként, hogy év vége van és tökéletesen kimerültem-és nemsokára kell évértékelni is-de hogy így a legnagyobb vágyam végre egy kurva nagy megérkezés, mert úgy érzem, évek óta csak tartok minden felé, de nincs meg a végén a pont.

Megérkezni ahhoz az emberhez, aki mellett biztonságban érzem magam és végre elengedhetem magam, megérkezni egy munkahelyre, amit szeretek, ahol egy jó csapat és sok izgalmas, kreatív feladat vár, megérkezni az egyetem végére és a kezemben tudni a diplomám és megérkezni az új otthonomba-ugyanis fejben már elköltöztem itthonról. 

De valahogy kicsit kezd interjúk sokasága lenni az élet-állás, munka, képzés, randi. 

Itt van még a Srác is, akinek muszáj leszek kitalálni valami becenevet bakker, mert csak nem birtokolhatja A Srác nevet, mert nem úgy áll az ügy, mintha sokáig maradna-nem tudok ezzel kapcsolatban optimista lenni.

Persze holnap is van egy randim, nyilván, ráadásul már egyszer beszéltünk másfél órát telefonon a sráccal és az masszívan király volt, de úgy őszintén, kb....5% esélyt látok arra, hogy ebből is lesz valami. Nem tudom, bejön-e élőben, én bejövök-e neki és egyáltalán érdekel-e most bárki más a Srácon kívül-ami meg annyira helytelen.

Itt van még közben ez is, tegnap nem válaszoltam a Srácnak 3 órán keresztül, hát totál megijedt, pedig ezt ki nem néztem volna belőle, kétszer írt, hogy megsértődtem-e, haragszom-e, büntiben van-e. Most meg nem válaszol kb 5 órája én meg tudom, hogy ez csak ilyen...ő ilyen. Na megyek, a változatosság kedvéért képzés-interjúra. Can't wait. 

 Ja és estemeg átvacogtam a csajokhoz mézeskalácsot sütni, de Zoé persze hogy tökéletesen kisajátította a konyhát, és esélyünk nem volt, így Zsófival és Zoé 15 éves öccsével azzal szórakoztunk, hogy trollkodtunk facebookon, ami nagyon illik ilyen felelős egyetemeken tanuló és beosztásokban dolgozó fiatal hölgyekhez. 

You look like my next mistake
Love's a game, wanna play?

Feküdtem az ágyban, ő meg azt magyarázta, hogy a szex akkor az igazi, ha nem csak mocskos kéj, hanem amikor hirtelen már nem is ott vagy...még ide sem teregetném ki a titkait, de persze, amikor ott álltam az úszómedence mellett és a kivilágított medencéből vastag párák szálltak fel én pedig egy szál fürdőruhában álltam a kertben vizesen és a csillagokat néztem, már akkor megéreztem, hogy ebből esélyesen nagy szívtörés lesz. 

Az első randi vége felé volt, mikor azt mondta, hogy ritka, hogy valaki ennyire ugyan úgy...meg hogy érti amit ő és hogy ezt nem is tudja elmondani. Mondtam, hogy nem baj. Azt mondta, inkább megmutatja. 

Annyira, amennyire a budapesti fiatalság lealacsonyította a csókolózást-persze ebből én is kivettem a részem-nem is lehet lealacsonyítani valamit. Betöltöd az alkoholt, fogsz valakit, aki kb. oké, és megy minden, a testek tudják, mit kell tenni, nekünk meg szerencsénk van-mindketten jók vagyunk benne. Aztán már el lehet kérni a másiktól: validálj, mondd, hogy kellek, mondd, hogy szexi vagyok és jó. Mert erről szól a pesti éjszaka. Leokéztatni magad. Köss bele. 

És én mégsem vagyok az a lány, aki első este és még második este sem. Lehetnék. Valójában néha próbálok is. Biztos tök jó lenne.

Aztán eltelt három hét, ő nem akar komoly kapcsolatot, én meg csak egy fröccsöt akartam inni. Annyira jól ittuk a fröccsöt, de persze ő megint azt mondta, hogy hasonlóak vagyunk, nekem meg hozzá kellett nyúlnom a hülye állszőréhez-kár, hogy nem áll rosszul neki-még. Aztán megint én voltam a gyengébb, bár amikor megfogtam a karját, felém fordítottam és ránéztem, már nem kellett beszélnem, szóval azt hiszem nem volt messze a megoldástól. És megint az utca, és még mindig december van, de persze, hogy nem fáztunk, most sem fáztunk. Aztán mikor beültünk abba a romkocsmába már minden megváltozott valahogy. Nem tudom, észrevette-e, mikor közel engedett magához, de persze beindultak az ösztönök, és akkor már én voltam az erős és tudtam, hogy meg tudom védeni most attól, amitől egy férfit csak egy nő tud megvédeni. Hogy az űrben meg tudom tartani, hogy onnan vissza tudom hozni, hogy minden baját el tudom feledtetni, hogy nem kell elveszni, hogy csak a kezemet kell megfognia.

Van egyébként valami gyönyörű abban, ahogyan az ember egyszerre lehet kicsi és veszélyben, miközben erős és védelmez. Egyszerre lehet az a törékeny, fiatal lény, aki fél, hogy szerelmes lesz az ördögbe, és az angyal, aki tudja, hogy megmenti az ördögöt.

Minden kapcsolat erről szól valahol, ezt mondta PP, mindig megmentjük a másikat. Nekem már három szíven ütő pillanatom volt a Sráccal, de fogalmam sincs, hogy neki volt-e egy is valaha velem. Nem tudom, naiv vagyok-e, ha azt remélem, rájön, hogy több vagyok, mint egy lány, akit félteni kell-félteni önmagától. Talán igen. Bárkinek azt mondanám, hogy ha ezt kérdezné,hogy igen.

Azt mondtam neki este, hagyjon a hülyeségeivel, aztán azt, hogy hagyjon, álmos vagyok. Miután megnyílt. Szerepelt? Vajon lesz-e valaha kölcsönös a megnyílás? Vajon megtanulja-e valaki egyszer az én hangjaimat is meghallani, ahogyan én megtanulom az övéket? Megérteni a nyelvem, vagy túl látni az álcákon, de minden? Félek és reggel mikor felébredtem, hányingerem volt és most is előjön egy kicsit. Mert sajnos bár még mindig magával van elfoglalva-belőlem is sokkal többet lát, mint a legtöbben valaha.

Bárkinek azt mondanám, hogy ebbe nem szabad belemenni. Háromszor találkoztunk, és a Mari szerint nem kéne hagynom az embereknek, hogy így bánjanak velem.

Sőt, ami azt illeti, a Mari szerint én egy igazi, valódi Griffendéles vagyok, és úgy teszek, mintha Hugrabugos lennék, mert azt hiszem, az menőbb. A Mari részben biztos, hogy ezekért a beszélgetésekért a legjobb barátnőm. 

Legszívesebben ordítanék vele, hogy ne legyen ilyen gyáva, de talán nincs igazam és nem én vagyok neki és nem ő nekem. Nem tudom. Csak azt tudom, hogy volt egy pont, mikor életemben először éreztem meg, milyen valakinek a lelkét csókolni. Meg azt is tudom, hogy vele kapcsolatban lehet, hogy semmilyen körítés nem érdekelne. Eltelt lassan öt év azóta, hogy hogy az a borzasztó fiú megölte bennem, amit meg lehetett ölni, és azóta volt, hogy szerettem, többször is, de csak kétszer éreztem azt, hogy talán most jött el az idő arra, hogy megint elhiggyem, hogy létezhet még a szerelem.  Vagy hogy én képes vagyok érezni. Vagy hogy lehet kölcsönös.