mi a bonyolult?
-szerintem már két hete szakítanod kellett volna.
-de ez nem ilyen egyszerű...
-miért?
-hogy amikor azt mondja, aludjak ott, arra gondolok, hogy jó, láthatom, beszélgethetünk, megölelem, megölel, összebújva nézzük a tévét
aztán ott vagyok és ez így is van
aztán reggel meg felkelek és nem tudok magammal mit kezdeni és olvasok a telefonomon, lemerül, kimegyek, olvasok, kijön, hogy menjek már vissza hozzá
hozzábújok, aztán kiderül, hogy ő mérges lett miatta, hogy kimentem egyáltalán, mert ő együtt akart ébredezni, de attól, hogy ki kellett jönnie
már túlságosan felébredt
és aztán felkelek mellőlek
kimegyek a mosdóba
ez alatt elkezdi nézegetni a céges izéit, közli, hogy basszus, már tíz óra van
én konstatálom, hogy dolgozni akar, felöltözöm és elmegyek mert gyűlölöm annak a halvány érzetét is, hogy már zavarom
persze máshogy képzeltem a reggelt, úgy, hogy megkérdezi, hogy aludtam, vagy hogy éhes vagyok-e, meg hogy ha már vártam két órát arra, hogy felébredjen, legalább kicsit még bújunk és beszélgetünk végre
aztán megyek tőle elfele és arra gondolok, hogy velem van-e a baj, túl sokat akarok-e, nem jól jelzem-e az igényeim, túllelkizem-e
aztán neki nehéz napja van, néha ír, meséli, hogy mizu én válaszolok és csinálom a dolgom
-aztán ír egy ilyet, amit bemásoltam és elmegy az összes életkedvem, hogy ezek szerint kb egy plüssmaciként néz rám.
-hát ha ez ilyen egyszerű...
-de mi benne a bonyolult?
-nem tudom elfogadni, hogy ő nem egy csodálatos ember
mert az
és az elején, mikor még odavolt értem, akkor úgy is viselkedett
és most úgy érzem, az én hibám, hogy elvesztettem ezt
hogy így viselkedjen velem
és megint szeretném, ha így lenne
hogy tudjam, hogy nem velem van a baj
ez
bár ezt most értettem meg én is
Szólj hozzá!
