"-Az én kis lökött barátnőm <3 akit pont az ilyenekért imádok :)

-szeretek a kis lökött barátnőd lenni. meg kell, hogy mondjam"

Fruzsival kijöttünk az uszodából és megállapítottuk, hogy inkább ne menjünk el most már vacsorázni a Kekszbe, mert itt bizony vihar lesz és nem akartam megázni, de főleg megfázni, pedig szólt a facebook, mielőtt elindultam, hogy stay dry, de ki hisz a facebooknak...kellett volna. :)  De kötött felsőjű szandált vettem, meg a kisvirágos blúzt.

Aztán az is eszembe jutott, hogy ha nem megyünk vacsorázni,  legalább felhívhatom hazafelé M.-et, bár aztán végül ő ment vacsorázni. 

Aztán sötét lett és szakadni kezdett mire hazaértem, és mikor leszálltunk a buszról, akkor esett a legjobban. És egy hölgy befutott mosolyogva gyorsan a buszmegállóba és abból is biztosan szép történet lett volna, ha ott maradok, de úgy döntöttem, hazasietek. És egy kicsit dörgött és pont elkezdődött a lakeshoredrive, és nagyon nem tudtam sietni a vizes szandálban, úgyhogy levettem és éreztem, hogy melegek a kövek és meleg rajta a víz is, és egyre jobban esik és nem volt nálam semmi, de olyan gyorsan kezdett esni, hogy még a csigák sem tudtak előbújni és akkor elkezdtem futni és olyan, olyan jó volt mezítláb futni a meleg esőben, a meleg köveken éjjel, a fülemben a zenével...meg a szívemben az érzéssel, hogy most tartozom valakihez. 

És olyan nagyon régóta újra éreztem, hogy élek és igenis várnak csodapillanatok, és hogy az élet tud nagyon csodálatos lenni. 

Mondtam, hogy össze vagyok zavarodva és eszembe jutnak néha régi dolgok és nem akarok biztosra venni semmit és sok minden történik még velünk ami mindkettőnknek informatív lesz. De annyit szomorkodtam, annyit csalódtam, annyit vártam és annyit gondolkoztam az utóbbi időben, hogy most nem vagyok képes mást csinálni, mint élvezni mindazt a szeretet, amit kapok, élvezni, hogy van, akinek adhatok és örülni, hogy a világ biztos, hogy az egyik legcsodálatosabb lelkű fiúját az utamba sodorta a sors. 

Istennel meg...újra beszélgetünk. Megköszönlek neki minden nap.