"-Nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt a fiút Mari.

-15 év konstans szopással Juli."

Ismét megtörtént a csoda, valami megmagyarázhatalan módon felkavarodtak a falvelek már éppen akkor, amikor meg voltam ijedve, hogy most mi lesz és a lábam elé hulltak úgy, hogy jó legyen.

A kapcsolati hálóm, amiről pedig annyit beszélgettünk kiegészült valakivel, akivel nem győzzük szeretni egymást. 

És a jövőm, az a bizonyos, amitől néha annyira félek kezd megtelni élmények és események ígéretével, amiknél ott lesz ez a valaki és újra gyerekek szaladnak és értem végre azokat a makacs, konstans módon jelenlévő lovakat is, és látom az esküvőnket, amire már találtam egy dalt, amit még én is el tudok Neked énekelni.

És megnéztem újra a pinterest táblám és megváltoztak egy kicsit a színek és közben a kétségeim is lassan kezdenek eloszlani és hogyan is tehetnének máshogy, mikor körülbelül minden együtt töltött percünket úgy tudnám jellemezni, hogy BOLDOGSÁG? 

És azt is kezdem egy picit érteni, hogy egy mástól látott filmben engedtem azt is, hogy összetörjenek az én álmaim és hogy néha félek teljes szívvel élni, örülni sőt veszekedni, mert attól félek, hogy bármikor elromolhat minden és megbüntet miatta a sors, ha nem voltam eléggé hálás, vagy ha könnyelmű voltam.

Pedig nincs más választásunk és nem lehet mindig félni és ha már itt vagy Nekem, hát nem is érdemes mást tenni, míg addig forogni együtt, amíg csak lehet és én remélem, remélem, remélem, hogy a közös fánk még, még, még tovább szökik őrült magasságokba és örvendeztet meg minket és mindenkit körülöttünk. 

Mert szeretlek, szeretlek, szeretlek.