"Fönn van az életem egy fa tetején, senkinek le nem hozom,
csak maradok tisztelettel ott köpködve fűmagot,
aztán reggelre kikel a rét és talpam alá feszül,
az élettel együtt csak te meg én hármasban fészkelünk,
és hagyom, hogy nézd, nézd, nézd és nem fér már semmi közénk,
a kezed s kezem közé, a kezem s kezed közé...."

Ott volt a kezemben az a pici ember és úgy nézett rám, ahogyan csak a kicsi emberek tudnak nézni. Ha azt gondoltam volna, hogy nem léteznek csodák, és ezt már nagyon, nagyon régen mégis elhiszem, annak ellenére, hogy újra és újra olyan ajándékokat kapok, hogy szinte szóhoz sem lehet jutni, akkor mindig újra és újra rá kell jönnöm, hogy csodák vannak, mikor belenézek egy pici gyerek kezébe.

És a Danit érdekelték a bogarak és amikor a még újabb hangyákat kerestük a kertben, akkor valahogy átalakult minden és csoda lett a cseresznyefa megint a rajta ringó, millió majd beérő gyümölccsel, a  levelek között bújkáló büdösbogarakkal, a mindig visszatérő és újra elijedő, megszelidítendő cicával, a farönkökkel, amik alatt újabb és újabb rovarok, bogarak várnak a felfedezésre. A fatörzsön csigát találtunk, a fenyő ágai között pókhálót és benne pókocskát és nekem újra váltanom kellett és újra meg kellett néznem a csodákat, amit egy kert rejt, és amiket már elfelejtettem, mikor kizártak a saját kertünkből, hogy neki megmutathassam. És szinte megfolytott ahogy berobbant újra ez az elfeledett világ. És ott volt ez a kicsi ember a kezemben és nem akarta, hogy letegyem és kért, hogy keressünk újra és még többet és kérdezett és néha meg csak nézett a szemembe és nevetett és ahogy bújkáltunk a lombok alatt, hozzám bújt. Ketten voltunk akkor az egész világon, én pedig rájöttem, hogy egyszer anya leszek és az csodás lesz és erről mégsem mondhatok le azért a lóért, border collie-ért, lakásért, kocsiért és edzésért amiről egy ideje eldöntöttem, hogy az én életem lesz, mert te elmentél már többször, egymásra íródnak bennem egy folyton ismétlődő távozás nyomai és én most csak remélem, hogy a Gábor nem tudná, hogy ez Závada, mert egyébként minden elrejtett idézetem megtalálta és mégsem nála volt a kulcs.

Aztán megtanultam tegnap, hogy akarhatom én ezerrel, a bármit, de mégis a te döntésed, a te érzelmeid meg az enyémek és talán nem tehet arról senki, ha ezek nem találkoznak és nem szaladunk sehova és ha nincs türelmed, majd megtanulod, hogy legyen, mert ha nem szereted, akkor is esik. Meg hogy ami nekem kell, azért elmehetek és el is vehetem és maximum nem lesz az teljes, de csoda van egy olyan pillanatban is, mikor ketten állunk a város felett, te azt mondod és csoda vagyok, kincs és csoda, én pedig nagyon örülök, hogy semmit nem érzek, mikor megcsókolsz, mert legalább tudom, hogy nem tévedek, hogy nem te vagy az, de akkor is örülhetek neked. 

Más vagyok, erősebb vagyok, kompetensebb vagyok, felnőttebb és határozottabb vagyok és a Gergő azt mondta, hogy hetek óta sugárzom és azért sugárzom, mert már nem kérdezem meg tőletek, sem magamtól, hogy elég vagyok-e, mert most először nem akarok kész lenni, most először csak úton akarok lenni, alakulni, nem is lenni, magammal nem is törődni, csak menni, csinálni a dolgokat és elfelejteni a lányt a tükörben.

Megkérdezte a Gyula, hogy hol van Anna és nem tudtam válaszolni, mert Anna valahol ott maradt veled a csocsóasztal mellett. És nem akarok vele találkozni. Nem is tudok.