Lecsupaszítasz. Na nem úgy...nem csak úgy. Nem tudom elhinni, hogy van valaki, aki mellett gyerek lehetek valahogy, meg mégis nő, de leginkább, csak én. Szép szeretnék lenni Neked, de tudom, hogy akkor is szeretsz, ha nem sminkelek, vagy gyűrött vagyok és álmos. Vidám szeretnék lenni neked, de tudom, hogy akkor is szeretsz, mikor nyűgös vagyok.

Úgy érzem annyi srác bőröndjét, csomagját, túrazsákját emeltem fel egy kicsit, akkor is, amikor a sajátomat sem bírtam el, hogy néha komolyan lesérültem. Aztán jöttél te, és mindent amit tudsz kiveszel a kezemből és úgy viszed, mint akinek meg sem kottyan. Miközben tudom, hogy Neked is van táskád és én minden nap azon dolgozom, hogy elhidd és elfelejtsd, hogy valaha valaki nem vette észre, hogy mekkora kincs vagy.

Felfelé látsz bennem, bizonyos szempontból sokkal feljebb, mint valaki valaha, leginkább, mert nem vársz tőlem csodákat és nem akarod, hogy megmentselek. Próbálkozom néha. Egy kis drámával, egy kis féltékenységgel, egy kis hisztivel, te meg ott állsz nyitott szemmel, szívvel, tiszta kezekkel és engeded, hogy lükéskedjek, de nem sértődsz meg és nem esik rosszul semmi és megérted, ha nekem igen, és kérdezel és figyelsz és figyelmes vagy én meg nem győzök csodálkozni és nem győzlek szeretni.

Két Anna vagyok, vagy száz, nem tudom, de melletted az az egy kicsi királylány, aki csak szeretni akar, aki csak bújni akar, aki egy perc alatt boldog királylánnyá, kedveskirálylánnyá változik melletted. Más a hangom, más a mozgásom, más mindenem, mikor Veled vagyok, önfeledt vagyok, én vagyok, lubickolok abban, ami mi vagyunk.

Te pedig elárasztasz mindennel, visszakapok tőled mindent, megkapok tőled mindent, amit én adtam. Szeretlek, szeretlek, szeretlek. Nem féltem a szerelmünket, nem vagyok igazán féltékeny, nem félek, ha nem írsz és nem félek nem válaszolni. Tudom, hogy akkor is szeretsz, tudom, hogy tudod, hogy szeretlek. 

A részem vagy, a biztonságos ház ott a távolban, amit akkor is látok, amikor nagyon messze vagy, amit akkor is látok, mikor a mindennapok sürgedelmei eltávolítanak, a ház, az otthon, ahova bármikor hazamehetek. Védelem lettél nekem, kuckó, biztonság. Néha még nem hiszlek el, néha még fura az első percekben ahogy hevesen hozzám lépsz, hogy igaz, meg hogy van egy párom és elmondjuk ezerszer valahogy, és ízlelgetem a szavakat meg az érzést, hogy párom, szerelmem, mindenem, kincsem, szívem, meg életem, olyan szavakat, amik soha senkire nem voltak igazán igazak. Pont, mint mikor megtudtuk, hogy kistesónk lett, el kellett mondani százszor, suttogva, kiabálva, nevetve, hogy megértsük, hogy elhigyjük.

Aztán elaludtam a mellkasodon, ahogy még soha senkién és új még ez az egész nekem, új nekem, hogy az az én, amilyen csak a testvéreimmel és a családommal lehetek valóra vált egy srác mellett és főleg új nekem, hogy valaki a tenyerén hordozzon és elhalmozzon ajándékokkal meg figyelemmel és szeretettel. 

De végre értem a verset és igaz is...mert nem hoztál se kínt, se sóvárgást se vágyat. De ünnep vagyok...mert ünnepként fogadsz minden nap. És én szeretlek, szeretlek, szeretlek. 

Grace Davies Roots