"annyira jó, hogy jó kedved van...de neked mindig jó kedved van...te vagy ilyen vendég, meg van még egy ilyen lány, akiket mindig jó kiszolgálni, akkor is, ha a legnagyobb őrület van, mert vált az ember veletek pár szót és megnyugtató a hangod, meg mindig békés vagy meg mosolygós meg jókedvű." mondta a kedvenc mexikóim szépszemű kékszemű üzletvezetője

"ja, hogy ő így eltűnt. figyelj az élet az ilyen, mindig van valami szar. ezt dobta a gép. továbblépsz azt cső."mondta a kedvenc kollégám

"annapanna, annyira jó volt veled beszélgetni, annyira köszönöm" mondta a lány, megölelt és nyomott egy cuppanós puszit, aztán felült a biciklijére és eltekert 

"ki ez a srác? a pasid? gyere, táncolj inkább velem, őt hagyd a fenébe!"- mondta a bolondos szőke lány és teljesen megtáncoltatott

"teljesen elbűvölsz, ne csináld ezt velem, ne nézz így rám. te egy gyönyörű lány vagy. annyira elvarázsolsz. ne csináld ezt, el akarlak vinni egy rendes randira. de te tuti szórakozol csak velem." mondta a fiú akivel tényleg csak szórakoztam

"csak egy tánc volt, mit tőled kértem én...emlékszel a nevemre anna? Nem, nem emlékszem. ez az este nekem nem arról szól, hogy akarnék bármire is emlékezni belőle. és nekem ma sok táncom volt.-vigyázz magadra anna." mondtuk a ropogós ingű ügyvéddel egymásnak és elment a barátaival

"tudtam, hogy te ma akarsz jönni és nem holnap és nem tegnap. elmeséled majd, hogy miért? és mit tanultatok az edzésen? ebből a folytásból szabadulj ki..." mondta a srác és én kiszabadultam, aztán meg már nem

"tudod mit mond nekem a pali mindig? hogy én is dobáljam olyan szexin a hajam egyik irányból a másikba, mint te. azért teljesen odavan" mondta fancsóka és én imádtam mindkettőjüket

"te thai boxolsz? én is boxolok...wow-te is boxolsz? wow." mondtuk egymásnak a sráccal és közben félig aludtunk

"két éve motoszkál bennem, hogy remélem, hogy mi még fogunk beszélni és két hónapja eldöntöttem, hogy ha újra szembejössz tinderen, akkor rád írok. amikor azt a levelet megírtad nem mondhattam, hogy azt remélem, hogy nem ez volt az utolsó. nem akartam súlyt  tenni ránk."

szabadságot adtál. elvágott köteleket. elvágott reményt. valami mégis megmaradt, de valami meg elszakadt. próbálom helyretenni. magamban. próbálom elérni, hogy az a lány, aki megy és megszerzi amit akar, miközben mindenki tényleg mindenki tökre szereti, az a lány, aki magabiztos és tudja, hogy mennyi minden jó van benne, meg aki fél és tele van gátlással és kétésggel, hogy ez a nimfomán autonóm határozott nő és az a reményteljes lányka, aki gyenge lenne végre, hol találkozzon. hogy az új hitem hol tud a régibe fonódni, hogy hol lehet kicserélni, hogy hol mikor és hogyan leszek és boldog, ha elhiszem, hogy egyébként nem létezel. hogy hogyan fogom elhinni, hogy mégis, és mikor fogom megtalálni azt az érzést, amit keresek. hogy lesz-e még valaha te most, mikor megszűnt az, akihez beszélhettem volna.hogy szabad-e érezni ezt a játékot, amiben egy ideje nem én vagyok és te, hanem én és még egy csomó srác, akiktől mindent megkapok, amit mindent csak tőled akartam megkapni. hogy hol vagyok én, ki vagyok én, miért lehetek most ebben boldog mégis, hogy miért ilyen csodálatos az emberek folyamatos kavargása, hogy gyakorlatilag nagyon durva az, hogy mennyi szereplője lett az életemnek és azok mennyire szürreálisan csodálatos emberek és mennyire szeretem őket és mennyire szeretnek engem. mintha egy csoport angyal vigyázna rám folyamatosan. hogy felbukkannak helyeken, ahol egyedül vagyok, hogy megjelennek amint hívom őket a legváratlanabb, leghülyébb időkben, hogy egyetlen csapásra elmulasztják a rossz kedvemet, hogy megvár a szórakozóhely sarkában, végignézi, ahogy szétkavarom magam és aztán hazahoz, hogy kérdés nélkül megveszi mindkettőnknek a jegyet a kedvenc darabomra, hogy benne élek egy annyira színes, erős, hihetetlenül csodás védőhálóban, amit az engem körülvevő emberek alkotnak és mindig mindig mindig ott vannak. elhihetetlen. hogy hogy lehetek ennyire ennyire hálás az életemért, miközben meg néha olyan szomorú vagyok amiatt, hogy még meg sem ismertelek, még meg sem mutathattam, hogy milyen is tudok lenni, még nem is még semmi sem és már itt sem vagy. 

"Van, hogy a szemünk láttára tűnik el valaki. Van, hogy az embert megtalálja egy olyan valaki, aki már jó ideje nézi. Van, hogy elveszítjük magunkat, ha nem figyelünk eléggé oda. (...) Mindenki eltűnik néha. Van, aki saját akaratából, mások náluk nagyobb erők hatására. De ha megértjük, mire szomjazik a lelkünk, világossá válik, melyik utat válasszuk. Van, hogy látjuk a kiutat, mégis szembemegyünk az ösztöneinkkel, egyre mélyebben be a sötétbe, mert a félelem, a harag és a szomorúság nem hagyja, hogy visszatérjünk. Van, hogy inkább az eltűnést választjuk, és csak keresgélünk, mert ez az egyszerűbb. Van, hogy magunk találjuk meg a kiutat. De valaki mindig, mindig ránk talál." - Cecelia Ahdexrn

"Te vagy a legértelmesebb lény akire rengeteg ideje bukkantam."

Mondá a fiú, én meg elolvastam és az jutott eszembe, hogy és mire mentem vele eddig is, hogy nektek ilyen remek megállapításaitok vannak mindig? Egy ideje ez olyan, hogy ja, nekem ennyi van. Pont ennyi.

Elmúlt a nyár vége és én nem is tudom, hogy abból a különleges, tiszta szemű kisfiúból és ne haragudj, hogy ezt írom, hogyan lettél az én furcsa szerelmem, az én pasim, vagy inkább az utazásom valahova, ahol azt hittem főszereplő lehetek, de aztán én lettem az a szomorú földanya, aki kívül áll, mindenen kívül, akiben megszólítottál valamit, a legjobb részemet, észrevetted bennem azt az értéket és aztán erre mondtál nemet.

Nem veszed észre, nem vetted észre, hogy ez volt a mi tragédiánk, hogy megláttuk egymást, ledobtuk az álarcot és mikor én feladtam, és megnyitottam neked a kapukat és majdnem mindenhova beengedtelek, akkor te nem megvédtél, hanem kihasználtál és nem királyfi lettél, hanem a szomorú fiú, akinek meg kellett fogni a kezét, hogy le ne essen és ott álltam én, levetkőztetve, tisztán meg hittel, hogy te leszel az, aki elég erős lesz végre hozzám és te nem elég erős lettél, hanem elég gyenge és én akkor elbírtalak és megtartottalak.

Aztán telt múlt az idő, és órákig beszélgettünk a másik fiúval neten és reméltük, hogy nem lesz tévedés, de az lett és aztán lementünk a játszótérre és órákig játszottunk és felmásztunk minden dombra és végül ott feküdtem egy hintában, néztem a csillagokat, ő állt felettem, sörözött, én boldog voltam és már nem hiányoztál és rájöttem, hogy az is tök mindegy, hogy ki áll ott fölöttem, és rájöttem, hogy nem tudok szeretni már.

Tudom szeretni az életem, tudom szeretni az embereket, tudom szeretni az állatokat, tudom szeretni a kistesómat, meg tudok szeretni bárkiben bármit de nem tudok szeretni fiúkat, nem tudok bennük megbízni, nem tudok vonzódni, nem esnek jól a csókok, ott fekszem meztelenül és nem érzünk semmit és csak szorítjuk egymást két meztelen ember és valami olyasmi hiányzik, amit életekkel előbb veszítettünk el. Csomó méltatlan helyzetbe keveredtem, csomó méltatlan találkozóban vettem részt, aztán nem régóta, de megtanultam végre újra én lenni én, szeretni az életet, velük lenni, ezekkel a fiúkkal, élvezni a társaságukat, de nem tudok rájuk igazán felnézni és nem tudok hozzájuk vonzódni és nem tudok már nem félni, hogy nem leszek mindig erősebb és nem leszek mégis valahogy kevés. Nem tehetsz róla, de kimerültem, kiüresedtem, elvesztettem a fényemet, elvesztettem a hitemet abban, hogy lehetek nő, hogy lehetek több, mint egy csodás lány, akitől senki igazán semmit nem akar. És én sem akarok igazán semmit már senkitől. Nem vagyok nő egy ideje, bármit mond is a tükör, bármit mond is bárki, nem hiszem el senkinek, nem is akarom elhinni senkinek.

Nem akarok második lenni, nem akarok a lány lenni, akivel valaki átvészel valamit, nem akarok érzelmeket, vágyat felkelteni, nem akarom, hogy még egyszer az éjszaka közepén valaki magához akarjon átrángatni, de értem soha egy lépést ne tegyen előre, ahogyan te tetted, ahogyan te nem tetted. 

Azt kérdezte tőlem a játszóteres fiú, hogy eltelt-e elég idő és én azt válaszoltam, hogy túl sok is, de csak részben volt igaz, mert nem, mert egy üres hülye izé lettem, ami, aki arra vágyik, hogy valaki erősebb legyen, erős legyen, tiszta legyen, őszintén, tiszta szívvel és teljes erőből akarjon valamit, engem, hogy felmásszon értem a hegyen, eljöjjön értem, vigyázzon rám, értsen, ne hazudjon erőt, adja oda a kispárnáját, legyen rám büszke, hogy én vele, ne csak lehúzzon, de felemeljen,pont engem, éppen pontosan engem.

De nincsen ebből semmi, nem érzek semmit, mindenki ugyan olyan, minden fiú egy komplexus halmaz, minden randi egy hülye játék, minden pohár bor egy vonat, amire felülünk és sehol nincsen más, megváltás, egy őszinte, igazi érzelem.

És én nem tudom, mikor fogok legközelebb bármit érezni bárki iránt és tudod mit, rettegek tőle, hogy fogok, mert már nincs bennem mit elvenni, mert már nincs mit kirabolni, már nem maradt szinte semmi, ez már tényleg csak én vagyok, kifordítva, üresen, nyitva hagyott, felfeszített ajtókkal, jöjjön, menjen bárki, nem érdekel már semmi, Csipkerózsika alszik. 

Alszik, alszik, alszik, mert nem éri meg ezekre a hercegekre felébredni. 

Annyira szerettelek, annyira dühös vagyok magamra, hogy hagytam, hogy ezt tedd velem. És most talán boldog vagy és talán boldoggá teszel valaki, aki jobban megérdemli, mint én? 

Megkérdezte a Gábor, hogy túlvagyok-e rajtad és azt mondtam igen, de nem jutottam eszembe, hogy csak az a baj, hogy közben magamon is túlvagyok. 

Kétlovas térfogatból figyeltük, nekünk miért jár
Szemeinkre az álom, álmainknak szájkosár
Ketrecünkön, hogy a régi nagy függöny
Miért nem nyit, ha még nem zár

Kedves Libri!

Ma reggel támadt egy ötletem, arra gondoltam, megosztom Veletek, hátha fel tudjátok használni. Fogalmam sincs, volt-e már ilyen bárhol a világon, de Magyarországon én nem tudok róla, hogy lett volna.
Kéne csinálni az üzletekben egy polcot "Ajánlom, mert..." címmel. Lehetne mellé kitéve egy adag szép, libris kártya, amire rá lehetne írni az ajánlást. Tehát bemegyek a boltba, elveszem a kedvenc Rejtő könyvem egy példányát, megírok egy kártyát hozzá, például: "Kedves nézelődő! Neked ajánlom ezt a könyvet, ha egy zseniális, humoros, könnyed könyvre vágysz, tele szeretnivaló karakterekkel. Engem számtalan vizsgaidőszakon segített át az ELTE biosz szakon, de jól jöhet akkor is, ha stresszes éppen az életed és kikapcsolódásra használnád az olvasást. " Aztán az emberek a kártyákkal ellátott könyveket feltennék a polcokra és el lehetne olvasni őket válogatás közben. A különösen jól/szépen megfogalmazott ajánlások később kikerülhetnének az adott könyvek kupacai fölé is. Ez az ötlet nagyon mai, nagyon közösségi, és szerintem sok embert becsábítana a könyvesboltba, ráadásul nagyon személyessé tenné a könyvvásárlást., ha olyan könyvet vehetne az ember, amiben kézzel írott ajánlás van egy "idegentől".

Mit szóltok? :) Én nagyon örülnék, ha lenne ilyesmi. :)

Anna

-Megnézni a vadetetést valamikor télen az erdőben

-Megmutatni a Bazilika tetején a körkilátót

-Szentendrén csavarogni 

-Elmenni a Budakeszi vadasparkba és megnézni a mosómedve és róka-tréninget

-Elmenni a Nyíregyházi állatkertbe 

-Elmenni a Balatonra random és ott aludni random

-Naplementét nézni a Naplás tónál

-Megnézni a Sissy kastélyt Gödöllőn

-Megmutatni a Tajtékos Napok színdarabot

-Hintázni este buli előtt/közben/után a Kazinczy utcában

-Órákat sétálni éjjel a városban összevissza

-Inni a Lámpásban

-Megnézni a Tisza-virágzást

-Végiglustálkodni egy egész szombatot

-Elmenni abba a francia budai kis étterembe

-Villásreggelizni valami király helyen

-Megnézni a cseresznyevirágzást a Füvészkertben

-Megcsinálni a Normafa teljesítménytúrát 

-"Ne haragudjanak, de legyenek szívesek visszamenni lentre és ott várakozni az előadásra! 

-Bocsásson meg kisfiam, de ha én innen elmegyek, ma nem zongorázik senki az előadás alatt! Ez itt a testvérem, ez meg a húgom...na hol tartottam? Gyertek velem erre, most megmutatom a kávézót, ez sikerült a legjobban, ez aztán sikerült neki, ez gyönyörű. Isteni a tejeskávé, mit kértek? Semmit? Olyan nincs. Három tejeskávét kérek szívem. Na, üljetek már le...a panorámát nézed? Hát azon van mit nézni....itt van a lábad előtt a Duna, a Szabadságszobor, minden...

Istenem...ne mondj ilyeneket, mert elmesélem az unokádnak a Pityut!!! Hogy tudja? Nagyanyád folyton szerelmes volt, folyton szerelmes. Mi meg csak néztük, irigyeltük, olyan fiúkkal járt kézenfogva...nekem az a zsidó gyerek tetszett a legjobban, de persze disszidált. 

Mi is elváltunk vagy négyszer...hidd el nekem, ez a válás nem ügy. Hogy miért nem? Szívem, a nők azért félnek a válástól, mert ha elválnak mindig rosszabb anyagi helyzetbe kerülnek egyedül. Na nálunk ilyen nem volt. Az én férjemnek két szenvedélye volt mindig a nők, meg a dob. Egy ideje csak dobol, de volt, hogy ment a nők után. A férfiakkal kapcsolatban egy titok van. Ha menni akar, hiába fekszel előtte keresztbe a küszöbön, átlép téged és elhagy. Engedd elmenni és nem megy el, vagy visszajön. Én mindig mondtam neki, hogy csak menj. De most szarul vagyok. Mindenem fáj, csak ez nem. Az ujjaim, a zongorázás soha nem fáj. Hogy miért vagyok szarul? Ki mondta, hogy szarul vagyok? Én?? Hetvenhét éves vagyok, mit gondolsz te, tudom mit beszélek?

Ezt neked elmondom, te pszichológus vagy, megérted. Én soha nem gyakoroltam, soha nem kellett, abszolút hallásom van. Nem fogod elhinni, de elmesélem...mi nagy társasági életet éltünk és nem voltunk szegények...volt akkoriban egy sláger, én egyik este meghallgattam, másnap három és fél évesen felmásztam a zongorához és eljátszottam két kézzel. Ilyen nincs! Zsenik nincsenek, nem tanultam meg egy nap alatt 3 évesen zongorázni. Akkor hogyan lehet? Hogy én egyszer már tudtam! Valamikor egy előző életben....

Na persze aztán rögtön kihívták hozzám a tanárt, de én soha nem gyakoroltam...Igen, igen, ti nem is tudtátok, hogy a technikum mellett kijártam a konzit. Sehol nem szerepelhetett a nevem, engem akkor nem szabadott felvenni, hétvégenként jártam titokban, senki nem tudta. 

Ezt neked játszom fiam, ne szomorkodj. Az élet rohadt nehéz, de meg lehet találni ami jó benne és csak arra kell figyelni. Most felejts el mindent, ami otthon van, én pihenni járok dolgozni. Zongorázom, csak az kapcsol ki. Na hozzák már azokat a nézőket, unatkozom."

Aztán lement a darab és persze csodálatos volt, és aztán elénekeltük együtt a nézőtér a színésznővel és a zongoraművésszel, hogy szívem zengő hegedű, aztán gratuláltunk és azt hittem az utolsó emlékem a darabról az lesz, ahogyan a lobogó hajú színésznő még mindig a darabot dúdolva fut le a lépcsőkön az öltöző felé. De aztán az lett, ahogy lógó ülepű farmerben és manósapkában a gyerekéről mesél. 

És ez az este is felkerül azok mellé a jeles pillanatok, esték, találkozások és látványok közé, amikért megéri élni. 

nekem le kellett válnom a többiektől az állatkertben, hogy egyedül sétálhassak egy kicsit a zenémmel

nyilvánhogyekkor rögtön megtaláltam a kergetőző tevéket, akik aztán a gondozójukhoz szaladtak vakargatásért

meg a fehér oroszlánt

meg a fekete párducot, amivel egy darabig bújkáltunk egymás elől, de aztán levadászott engem és mindketten tudtuk, hogy csak játszottunk

szeretek egyedül is. szeretek együtt is. 

Xavier Rudd - Follow The Sun

Vártalak a medencében azon a hideg éjszakán, ahol én mégsem fáztam, vártalak a csillagok alatt, láttalak minden relaxációmban és pár hete megírtam Neked, hogy készen állok, hogy gyere, miközben elfelejtettem már, hogy mit is várok, hogy kit is várok és hogy egyszer elhittem, hogy ez az érzés létezik.

Mint egy kicsi, elhagyatott ház, valahol a gödöllői dombokon, amit laktak, amit szerettek, ahova annyira vágyom haza, de amit benőtt a gaz és elvadult és nem érti már senki és nem látja, nem lakja már senki, csak a rozsdafarkúak és a bogarak.

Szerettelek mindig is, itt élt bennem ez az érzés és egy ideje rájöttem, hogy minden ölelés és minden csók összetör egy kicsit, amit nem neked adok, amit nem tőled kapok. Hűséges vagyok, hűséges voltam hozzád úgy igazán ott bent, mert már majdnem elhittem, hogy mással és megszerettem őket tényleg, de olyan ez pontosan, mint mikor el sem tudod képzelni, hogy mit lehetne még érezni, hogy mennyivel több, mennyivel teljesebb, mennyivel mosolyosabb lehetne minden, ha várnál még egy kicsit. Csak egy kicsit.

Mindig a várás, mindig az alakulás és közben én féltem, hogy elég legyek, hogy megérjek, hogy olyan legyen a testem és olyan a lelkem is, amilyet te, te aki minden bizonnyal tökéletes vagy-nekem tökéletes-megérdemelsz. 

Most félek, hogy mi van, ha tényleg te vagy az, mi van, ha nem állok készen, mi van, ez nem az, csak mégis annak tűnik, meg hogy de akkor ez mi, hogy nem vagyunk-e túl hasonlóak, hogy nem baj-e ha nem pont olyanok vagyunk, ahogy a másikat elképzeltük.

Aztán rájövök, hogy félni, ebben a helyzetben azt hiszem természetes, de önmagában milyen csoda, hogy Neked írok levelet, úgy, hogy azt gondolom, talán tényleg tényleg te vagy az.