-most akkor szeretném megkérdezni: te szerelmes vagy?

-lehet kicsit szerelmesnek lenni?

-szerintem lehet.

-akkor igen. kicsit. 

azt hittem valamiért, hogy nekünk a szakítás az nem olyan lesz, mint másoknak, meg nem fog fájni úgy, meg nem fog elhidegülni, meg nem lesz elérhetetlen, meg ijesztő hanem megmarad nekem ő, csak máshogy.

aztán jöttem ma haza és egész nap nem beszéltünk és napok óta nem beszélünk annyira, de olyan furcsa és nem válaszolt és meg lehet engem gyilkolni a nemválaszolással, konkrétan szétölni a lelkem, de persze nem várhatom el tőle, hogy ennyi mindenre tekintettel legyen velem kapcsolatban, meg azt sem, hogy válaszoljon, hiszen nincsen köztünk olyan kapcsolat már.

amit finoman érzékeltetett is, hogy nincsen erre nekem jogalapom és nincsen is. sajnálom. 

persze nem tudom, hogy miért hittem, hogy megúszom, hogy ne legyen szar, miközben belefáradtunk mindketten, hogy nem tudjuk úgy tűnik jól szeretni egymást és néha úgy érzem, semmit nem érzek és nem is akarok.

aztán meg hiányzik mégis és beszélek magamhoz, hogy de nem egymáshoz tartozunk meg hogyde lesz más, akivel majd más lesz meg jobb és ehhez el kellett engednünk egymást és minden oké lesz és ez így van rendjén ésésésés még jól is vagyok nap közben, sőt gyakran eszembe sem jut soha, csak esték ne lennének. soha.

nem akarom ezt, ami van, nem akarom visszacsinálni sem, sehogy nem akarom, egy kibaszott nagy fos ez az egész, nem akarom nem akarom és nem akarom. nem. 

nemnemnemnemnem.