"-Mekkora szerencse, hogy kontrollálni tudom a bélműködésem, másokkal ellentétben...de most komolyan, vannak, akik csak úgy összetojják magukat. 

-Hát, ez külön öröm egy taxiban, főleg nekem. De ne aggódjon kisasszony, most még fiatal, majd ha idős lesz, magának sem fog menni ez a sok kontroll."

Szóval eldöntöttem, hogy meghozom életem egyik legnehezebb döntését és nem megyek el a gyerektáborba, amire kb egy éve várok már alig-ahol olyan büszkén önkénteskedhettem volna. A döntés oka pedig nem más volt, mint hogy körülbelül olyan érzés az életem, mióta elkezdtem dolgozni, mintha valaki feltett volna egy kibaszott körhintára, ami pörög, pörög, pörög, és ha kicsit le is tudok róla szállni, semmit nem tudok csinálni érdemben, mert akkor is szédülök. 

Nem írtam blogot, nem nyugodtam meg, nem tudtam egyedül lenni, nem volt mellesleg senki, akin remekül szenvedhettem volna és nem is volt rá időm.Aztán megtörtént ez a dolog és attól tartok, hogy mivel nem voltam igazán ébren ahhoz, hogy feldolgozzam, átgondoljam, kibeszéljem, így valahogy úgy sebzett meg, hogy igazán nem is vettem észre és így csak újra és újra megijedek, mikor megtalálok egy-egy sebet magamon. És ijesztő és rossz kimondani, de valamennyire ez most elvette tőlem a legjobb barátnőmet és mindent megváltoztatott. Újra kell tanulni bízni Istenben, újra fel kell építeni egy csomó mindent. Mert nem volt erről szó, hogy 30 évesen meghalhat valaki. Nem volt erről szó. 

És közben még mindig érzem ezt a forgást. Szeretem a munkahelyem, de valahogyan nagyon magasan van ott a léc és nem tudok megelégedni magammal egy pillanatra sem. 

Szóval eldöntöttem, hogy szabadságot veszek ki az egész pörgésből és most nem mások érdekeit nézem, hanem a sajátomat, és itthon maradok egy hétre. És aztán úgy folytattam, hogy kimentem a kertbe, letettem a legnagyobb zöld plédemet (akkor még nem tudtam, hogy egy adag kutyaszarba) és lefeküdtem a legnagyobb zöld plédemre és nagyjából az egész nap azzal telt, hogy vagy a földön feküdtem a kutyával, vagy játszottam a kutyával, vagy nevettem rajta, hogy a kutya ki akar lökni a hintaágyból, hogy végre eldobjam neki a labdát. És mezítláb voltam és koszos lett a lábam és aztán mindenem kutyanyálas lett és aztán meg még szőrös is, mikor megfésültem a bundáját és annyira nem érdekelt, hogy elmondani nem tudom. Sőt. Annyira örültem neki, hogy elmondani nem tudom.