Szóval, tegnap megbeszéltük. Az volt, amit gondoltam. 

Amúgy jól vagyok. Meglepett, hogy neki is fontos volt tényleg. Nem tudom mi az, amiről nem beszél. Szeretnék továbblépni. 

Feküdtem este az ágyban, ment valami idióta film, és tudtam, hogy megint nem fogok tudni elaludni, pedig már tízkor olyan álmosnak éreztem magam. Mikor még a szemed sem akarod becsukni...nem sokkal éjfél után volt valami érzésem, pedig már mindenkitől elköszöntem...megnéztem, és ott volt a kis üzenet ikon...nem ő volt. 

Kikapcsoltam a filmet és betettem az egyetlen olyan zenét, amit el tudtam viselni...Dr. Bánat. A vállamra kucorodó macska, Presser Gábor meg ez az elcseszett szomorúság. Ami még mindig jobb, mint a tegnapi, mint az elmúlt másfél hónap. 

Tudom, hogy nagy ügyet csinálok belőle, de egyikőtök sem volt annyira magányos egészen eddig, mint én. Gondoljatok bele, egyikőtök sem. Mindenki meg tud számolni legalább 100 olyan momentumot, mikor az, akit szeretett, szerette őt. Viszont. Mikor nem kellett beszélni. 

Vagy csak gondolj bele abba, hogy jön valaki, aki megért. Nem csak te nézel bele, de ő is beléd lát. Nem, nem segített, sőt bántott. De akkor is értett. Ahogyan az a fiú, akiből 8 év volt kiszeretni és az a másik, aki a legnagyobb csalódást okozta valaha. 

Igen, voltak mások is, igen, könnyen lelkesedem, igen, könnyen köteleződöm el. Igen, megvethetsz emiatt. Igen, nagyon szerettem volna, és mindig azt mondtátok, hogy ne akard annyira. Te próbáltad már nem akarni annyira? Te megőrizted volna a hited a viszonzott szerelemben, ha soha nem lett volna benne részed? Te nem lelkesednél valahányszor úgy tűnik, itt az idő? Nem kérdőjeleznéd meg a magadba vetett hitet, ha soha-soha nem történt volna meg úgy a hópelyhek tánca, ahogyan szeretnéd?

Nem akarok drámát csinálni a dologból, hiszen mi mindenből tudunk drámát csinálni. De vele még ebben is közösek vagyunk. Sosem szerették viszont, csak most jövök rá.

Most én tudtam volna, ő meg elment és nem tudom, miért.

Aztán persze írt tegnap éjjel, mert nem ő lenne, ha nem írt volna. És nem akart semmi különöset. Talán csak nem bírta ki, hogy ne tudja meg, mennyire vagyok messze. Nem voltam, még nem ment nem válaszolni. 

A lényeg, hogy nincsen már jelentősége számomra sem az okoknak, sem a szavaknak. Nem érdekel igazán, mi az, amiről beszélt és nem érdekel, mi fog ezután történni. Hogy felbukkan-e valaha, bár igazából azt érzem, hogy nem. Hogy vége lesz ennek is, kidrámáztuk magunkat, mi ebben vagyunk jók, mi a drámát keressük.

De tudod, én végeztem. Mostantól tényleg csak jól akarom érezni magam. Emberekkel, fiúkkal, lányokkal, de a szerelem...i'm not interested. Egy darabig biztosan nem. 

Nekem amúgy a dolgok mindig annyira rosszak, mint a mandulám. 

A mandulám is be van gyulladva krónikusan, képzeld. És én nem lázasodom be, és nekem nem fáj, csak éppen száraz, és kapar és rossz érzés. Na, hát pont ilyen ez a szívfájdalmas dolog, én nem halok bele, én nem sírok, csak éppen kapar meg rossz. Kiveszik majd a mandulám. 

Én meg szomorkodtam eleget valamin, ami nem létezik és nem létezett soha.