-A cégünk. Azért, mert hónapokon keresztül volt tök biztonytalan, hogy mit akarnak tőlem és hogy egyáltalán felmondok-e végül, miközben annyira az identitásom része lett, hogy most már kb félek, hogy ki vagyok én enélkül a cég nélkül. És mivel ők többet láttak bennem-én meg csak elkezdtem elhinni, ha viszavonnák ezt-amit nem tesznek-akkor is félek tőle, hogy elhinném nekik, hogy nem leszek tréner. Mellesleg napi szinten belefutok, hogy hívnak rajtam kívül valakit és nem is szólnak, stb. Ez elbizonytalanít, bármennyire is nem kéne. Mindemellett, túl komolyan veszem ezt a céget és túl kevésbé komolyan a főnököm folyamatos támogatását a szükségességemről. 

-Az alapítvány. Hónapokig jártam be úgy, hogy nem szerettem, aztán hónapoki nem akartam részt venni a táborban, mert méltatlannak éreztem azt, ahogy bánnak velem és teljesne ésszerűtlennek azt, ahogy csinálták a dolgokat. Végül egy ilyen három napos lelki vívódás után nem mentem el a tárborba. De teljesen nem tudtam lezárni és még mindig be kell oda dolgoznom néha. Mindeközben elmondtam nekik, hogy nem látom értelmét, hogy én csináljam ezt a dolgot és nem is csináltam, de most megint van projekt, amibe bevonnának.

-A Marival történt dolog. Először is nem gondoltam, hogy történhet ilyen velünk, nem gondoltam, hogy történhet ilyen pont a Marival, aki a legerősebb, legkirályabb csaj akit ismerek és ez megint kicsit nehéz helyzetbe hozta a barátságunkat, részemről picit úgy is éltem meg, hogy elvesztettem őt, mint olyat, akire támaszkodhatok és lehet, hogy ő is ezt élte meg velem kapcsolatban, mert nem bírtam el jól ezt a dolgot. Azóta is nehéz elbírni és folyamatosan szembesülni vele, mikor annyira szeretném, hogy boldog legyen. Más részről példát mutat,és olyan csodálatos és nagyon szeretem a gyerekeit, egyszerűen olyan, mintha kicsit nekem is a családom lennének. Mondjuk nem akarom terhelni, és ezért nehezen is mondom el neki a dolgokat néha, de erre most is felhívott és olyan okos és úgy szeretem és persze elmondtam neki, hogy mi bajom van.

-Ez a folyamatos pasi-téma, ami nem sokat változott, bár lazább lettem talán a dologban, de még mindig hiányzik az az élmény, hogy szeressük egymást valakivel.

-Zs. Valójában a kapcsolatunk 3 hónapja tökre megviselte az önbizalmam, folyamatosan rossz érzés volt, aztán miután szakítottunk szinte majdnem annyi ideig megélhettem vele, hogy milyen, mikor tényleg jó vele és még el is kezdtem beleszeretni. De közben meg ő szarul volt, én meg a híresen szilárd empatikus érzékemmel teljesen átvettem az ő szarul levését, miközben próbáltam neki segíteni és végül asszem lemerültem. 

-Hogy lediplomáztam. Ez tök fura, mert nem számítottam rá, de asszem az volt a fejemben, hogy ha lediplomázom, akkor utána minden jön magától, lesz egy teljes állásom, jó fizum, elköltözöm, a saját lábamra állok és megtalálom a nagy Őmet. Aztán nem ez lett és nem is látom, hogy mitől fog megváltozni a helyzet. 

-Ez az iskolapszichó dolog meg a félállás. Na ezen összevissza szartam magam, teljesen. Asszem, hogy be kell látnom, hogy nincsen elég megtartó képességem ahhoz, hogy igazán komoly eseteket kezeljek és főleg gyerekeket. Az árvaság témája pedig, amit ez a kislány hozott, meg ez a reménytelen jövő dolog és nagyon megszólított most. És ez egyébként nem kevesebbel jár, mint olyan cseppet sem nagy horderejű felfedezéssek, mint hogy nem akarok gyerekekkel foglalkozni a jövőben mint páciensekkel, sőt, még felnőttek terápiájával sem, hanem tényleg a szervezeti szint az, amit elbírok és ami érdekel. Nem tudom megőrizni a lelki egyensúlyom ezekben és ezt be kell látni azt hiszem.

-Viszont elvállaltam az iskolapszichót, és most már úgy érzem, hogy nem mondhatom vissza, pláne, hogy az a kislány számít rá, hogy kedden találkozunk. Ellenben abban az iskolában asszem nem jó szemléletű iskolapszichológusok dolgoztak eddig és tisztába kéne tenni az egészet. Naez meg már egy szervezeti szint, ami viszont érdekel. És azt mondjuk el tudom képzelni, hogy kicsit "rendet teszek" ott és utána jövök el. 

-Ezek az egészségügyi parák, meg a küzdés a fogyással/hízással, meg egészséges táplálokozással, sok ivással, stb stb. Meg valahogy tényleg így paff lement az önbizalmam-szerintem részben a Zs.-s kapcsolatban, részben a cégnek köszönhetően, ahol annyira külsőség fókusz van, meg egyszerűen az ő ideáljaiknak nem hogy nem felelek meg, de labdába sem rúghatok. Mondjuk ezen sokat segít a G. puszta jelenléte is. 

-A munka a mami éttermében-tök durva, de azon is kattogtam egy csomót, hogy szeretnék segíteni, de nem megy. 

-A szingli-karácsony, úgy, hogy az egyik tesóm nem volt itt, a V. meg lelépett a barátnőjéhez és én egyedül maradtam anyáékkal. Valahogy olyan...szánalmasnak éltem meg magam. 

-Meghalt a gyerekorvosunk, aki a világon az egyik legcsodásabb, legszuperebb orvos volt és egy valódi angyal és úgy halt meg, hogy leépült az agya teljesen valami szuperritka betegségben és most lesz a temetése.

-A terhespara amivel mindig szembe kell szinte nézni, mikor szituban vagyok.

-Meg az a régipara, amit ha nem beszéltünk volna a Marival, nem sorolnék fel, de igaza van, az egy jól lenyomott dolog de végülis létezik.

-A N. meg a csodapasija. Egyébként eléggé küzdök ellene, de annak, hogy ez a srác felbukkant, nem az lett a következménye, hogy majd mi jól megismerjük a haverjait és összejövünk velük, hanem hogy jól megismerjük a haverjait és jól megtudjuk, hogy ők is mind N.-ért vannak oda. + külön jó volt még a Szilveszter, az még feltette a cseresznyét a habra.

-Az M., meg hogy eltűnt és hogy én ezt máskor nagyon rosszul szoktam viselni, de most olyan ügyes voltam ezzel kapcsolatban, de ez bánt. 

-Szerintem még az elektromos gázsütő is, mert az kilőtte az egyik sürgető okot, hogy elköltözzek és ez összezavaró. 

Na asszem ezek.