masszívan szarul vagyok, de nem szeretnélek azzal áltatni, hogy ez nem tart régen. Voltak benne hullámzások, nem is kicsik igazából, és volt nagyon UP is a helyzet, de most megint beütött a valóság és ezen nem segít az sem, hogy az a teherautó akkor akart átcsúszni a piroson, mikor a mi barátunk elindult a zöldön motorral. És nem segít, hogy nem mentette meg semmi és senki, nem ugrott elé egy angyal, nem védte meg a szeretet, amit mi éreztünk iránta, nem védte meg a szeretet, amit a családja és a gyerekei éreztek iránta.

Évek óta igazságtalan-ez is milyen furcsa-hogy az én legerősebb, legszerencsésebb barátnőmet micsoda események érhetik-és azokat mennyire nem tudja lereagálni-és közben meg talán csak arról van szó, hogy nála is betört a reality. És ha eddig nem, most több tonnával és 80 km/órával vitte el a képet, amit a jövőjéről alkotott.

Azt hiszem, most nem tudom, hogyan hihetnék egyszerre abban, hogy mennyire a saját életünk a kezünkben van és hogy megéri küzdeni, meg abban, hogy néha meg igazán balul sül el, de azért a nagy tervbe ez beleillik.

Lehet, hogy a csalódás évek óta arról szól, hogy hiába töltöm be a 27-et nemsokára, nem lett saját lakásom, de még tréfás-vicces albérletem sem. Nincsen biztonságos munkám, mert az szeptembertől csak fél állás lesz, de még a tanfolyamokat sem kezdtem, vagy végeztem el, amit elvégeztem.

Emellett több szempontból jobban állok mint terveztem, nagyon sokat haladtam és haladok folyamatosan, de amiket elvártam volna magamtól, nem teljesültek-mert nem tettem meg őket-mert mással voltam elfoglalva-de ez nem baj.

A baj az, hogy az élettől vártam, hogy oldja meg a dolgokat-ahogy egyébként szokta-de én nem léptem értük eleget-és ez sem baj-leginkább, mert nem tudom, hol lett volna időm máshol dönteni és hol kellett volna máshol dönteni.

Azt viszont tudom, hogy hova akarok eljutni. A 27 egy új kezdet lehet, de közben annyira érzem, hogy én már kész akartam lenni. De közben nincsen kész. Közben azt is érzem, hogy mennyire fos és szar egyedül, hogy meg vagyok keseredve, sőt be vagyok savanyodva és kurvára hiányzik a lovaglás is, de persze nem lovagolok, mert drága. De taxival meg járok. 

Alapvetően valahogy elfutott felettem pár év bizonyos szempontból és pár hónap egy más szempontból de a lényeg mégis az, hogy valószínűleg attól vagyok kurva szarul, hogy dühös vagyok magamra, mert nem tartottam be az ígéreteimet, amiket magamnak tettem, és mert dühös vagyok másokra, amiért nem tartották be az ígéreteiket, amiket nekem tartottak. Az élet, hogy eddigre már ez, meg ez, meg ez lesz. 

Úgy hogy azt hiszem, hogy itt az ideje turbo-fokozatra kapcsolni, ami a tudatosságot illeti.