"Igazából a megvilágosodást nem elérni, hanem megengedni kell. Hiszen már bennünk van, legfeljebb elfelejtettük. Benne ragadtunk a múlt valamely sérülésében, amikor mások reakciójától tettük függővé saját magunk szerethetőségét."

Próbálom érteni, csak egy kicsit nehéz, azt az egyszerűséget, amivel most árad az életem. Úgy van-e, hogy a szerencsésebbek tudnak szerencsétleneket felemelni, úgy van-e, hogy győzni fog a jó, úgy van-e, hogy báránybőrbe bújtak a farkasok? 

Régóta keresem a megértést, de nem igazán találom, bár azt mondják nehéz, de hiába veszek észre mindent, hiába nem veszek észre semmit, a csapdában ülök, amit gonosz pókok fontak, akiknek én adtam felhatalmazást.

Hiányzol, de soha nem ismertelek, olyan ez inkább, mint álarcot adni egymásra és megvárni, mikor lóg ki, mikor esik le, mikor látszik át, hogy nem érsz utol, nem vársz meg és nem férek el az öledbe és a kezem nem illik a tiédbe. 

Féltelek de féltem magam is és már nem emlékszem, hol vagy és nem emlékszem, hol vagyok. 

Annyira akartam kapaszkodni beléd, belém, akartam, és aztán próbáltam nem akarni és már elaludt a várakozás és mégis felbukkan néha, mikor az éjszaka árnyai közül előtörnek a rémek. 

Ne érts félre, barátaim a farkasok és nem tudom megérti-e majd bárki azt, hogy én ebből a szempontból kicsit más vagyok, hogy értem azokat is, akiket senki nem ért, hogy hallom a hangjukat és hogy nem azért bíznak meg bennem, mert ilyen vagy olyan vagyok, hanem mert régen értem, hogy én ők vagyok és minden mindenben, minden mindennel testvér.