Ok, most kezdek bele negyedszer és már annyira sok olyan szép barokk körmondatot írtam le innen, onnan és egyre dühösebb vagyok, pedig mikor leültem írni, még nem voltam.

A kettőnk egójának a harca ez az egész, mindkettő baszott nagy és nem bírja elviselni azt, amit a másik csinálni akar vele. 

De ha mindezt félretesszük, én nem kellek neked nőként, te meg nem kellesz barátként.

A barátaim közös tulajdonsága, hogy nem izgatnak fel szexuálisan és nem csetelek velük órákat éjszakába nyúlóan.

Igen, jó veled beszélgetni, csókolózni egyébként is szeretek, te hajlamos vagy elveszett kisfiú lenni, én hajlamos vagyok ilyen kisfiúkat megtalálni és megpróbálni visszaszeretni az életbe. 

Közben nem akarod, hogy legyőzzelek és megpróbáltál lenyomni és volt, hogy sikerült, nekem meg ez bejön, mert kevesen bírnak velem. Megláttad a hibáimat, még egy pluszpont, kevesen jutnak el odáig, hogy ennyire kiismerjenek.

Attól félsz, hogy mindenki beléd szeret. Nem fogod talán elhinni nekem, de szerelmes típus vagyok, nem értékelem egy ideje nagyra ezeket az érzelmeket, amiket te is kiváltottál-a következő srác is ki tudná, aki kellően elveszett, megmentésre szoruló és mégis öntudatos. Meséltem mikor voltam utoljára tényleg szerelmes. Azt mondtam, beléd tudnék szeretni. Remélem igaz. Remélem szerelmes tudok majd lenni azon a ponton túl is, mikor horogra akadt a másik. Szeretni tudok azon a ponton túl is. Nagyon. Nem vagyok rossz, nem akartam senkit bántani és próbáltam nem tenni. Talán nálad is ennyi van, horogra akadtam, elvesztetted az érdeklődésed, megértem. Annyira megértem, hogy amikor úgy tűnt, te vagy meg, akkor elgondolkoztam, kellesz-e.

Mi ezt játsszuk, csak én unom. Nem, nem bírja el az egóm, hogy ne kelljek nőként, és hogy ne szeress belém. 

Igen, van min dolgoznom magammal kapcsolatban és most elkezdtem. Eddig iszonyú lassan haladtam de most megint volt egy robbanás, ilyen ez a fejlődés, a bimbó is kipattan egyszercsak.

Szeretem az életem, szerelmes vagyok belé. Szerelmes vagyok abba a majdegyszer fiúba, aki majd egyszer igazán boldoggá fog tenni...talán nem is ez a jó fogalom, aki boldogságomban talál rám és megsokszorozza a boldogságot amit érzek. Ezt a szerelmet kölcsön tudom addig adni olyanoknak, akik jönnek, neked is. Megnézni, te vagy-e. 

A majdegyszer fiút ne kívánd nekem, ahhoz nincsen közöd, a majdegyszer fiúról én sem sokat tudok. Az út az megy, változunk, találkozunk, elválunk, változunk, de ahogyan tudom, hogy valahol a távolban vár rám egy ló, aki az enyém lesz, igazán az én lovam és én igazán az ő gazdája és neki majd soha nem kell többé félnie, mert akiért én egyszer úgy igazán felelősséget vállalok, annak nem kell. Nem kell belekötni, nem birtokos eset ez, szerintem nem csúnya ez a magyar nyelvben, sok költő is használta.

Úgy tudok a majdegyszer fiúról, de az a jövő és nincsen több jelentősége, mint a hópelyheknek. Ha másban nem, érts meg ebben: most nem tökéletes semmi, de amíg havazik, addig mégis az, addig tudjuk, hogy az lesz. Mindig csak ez számít, ez a most, egy ideje igyekszem így élni, ezekre a pillanatokra figyelni, hogy megtalálom a zenében, ha írok, nem akarom most felsorolni a pillanatokat, amikben tökéletesen, tisztán boldog vagyok, van hogy nem fér el több érzelem egy emberben és nem fér el több gondolat, csak hogy ez így most jó. 

Nem számít, milyen vagy, hogy mit akartál mondani, hogy miért nem kellek neked és nem számít én milyen vagyok, mik a hibáim, az egyetlen ami számít, hogy az itt és mostban én nem azt szeretném amit te és nekem nem jó, ahogyan viselkedsz velem. 

És közben meg te ezzel kapcsolatban akarsz mondani dolgokat és nem vágyom másra, mint hogy azt mond: figyelj, nem tudok beléd szerelmes lenni, ez van, nem kellesz eléggé, de dumálni meg szeretek veled. Én meg erre azt mondom, hogy oké, ez tök jól esik, de sajnos nekem meg ez nem jó, ha csak dumálunk. Erre meg te azt mondod, anélkül, hogy bántani akarnál és leszólnál és gúnyolódnál, hogy ok, én ezt el tudom fogadni, hogy neked ez nem jó és akkor szia. :) És akkor én is azt mondanám, hogy szia, mosolyogva. És akkor ennyi és mosolyogva mindenki mehetne tovább és én továbbra is boldogoskodhatnék, meg próbálnék tökéletesebb lenni, meg dolgozni magamon és közben meg napi hatszor úgy érezném, hogy annyira boldog vagyok, hogy legszívesebben táncolnék és aztán lehet, hogy tényleg. 

De barátaim vannak. És ahogyan a te egódnak nem tetszik, hogy én csak úgy elköszönök, úgy az én egómnak sem tetszik, hogy te bírsz csak barát lenni.

De kérlek, félre ne érts, nem nagy dolog ez, egyszerűen sok barátom van, az igényem valaki, akivel sokat beszélgetünk, csókolózunk, jókat szexelünk, tekergünk éjjel a városban, összeveszünk, kibékülünk, ha akarod, nevezd komoly kapcsolatnak, de...az valahogy azt hiszem más. Én...én mindig szabad akartam lenni ezekben a dolgokban, de nem akarom ezt tudatosan csinálni. 

Na mindegy, ez most nem fontos.