"It's gonna take a lot to drag me away from you
There's nothing that a hundred men or more could ever do
I bless the rains down in Africa
Gonna take some time to do the things we never ha2d

Hideg van.

Kibaszottul pont ez a szám ment, amikor végigcsókolóztunk annyi órát, amennyit most szívesen letagadnék de leginkább megnemtörténtté tennék.Csak azt nem tudom, ha nem így lett volna, mi a faszt csináltam volna éjfélkor. Tudod én tényleg nem gondoltam volna, hogy lehet ennyire szomorúnak vagy magányosnak lenni. De aztán kiderült, hogy lehet.

Tudod én már nem akarok ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, megígérem, hogy nem akarok.

Nem kellenek ezek a szívtörések és nemnemnemnemnemnemnemnemnem akarok semmit ami egy kicsit is emlékeztet valamire, ahol én megint érzek dolgokat. 

Kibaszottul félelmetes egyébként, hogy félálomban, mikor elengedődnek a munka-gondok, akkor megint az lesz a kérdés, hogy megcsallak-e valakivel.

Tegnap már majdnem megállapítottam, de tudod mit igaz, ez nem szerelem és nem is volt az, csak megint egy crush. Meg hogy múlik, hogy van, hogy egész nap eszembe se jut az egész egynél többször, meg az is nevetséges, mikor az összes ilyen srác egyszerre fáj és akkor főleg tudom.

Aztán megkérdezik, hogy szerelmes vagyok-e, mert úgy csillognak a szemeim és nem baszki, csak véletlen boldog, egy pár napja és senki nem teszi tönkre, mert senki nem mondogatja egész nap, ami hónapok, meg évek óta megy a fülemben, hogy jó vagy, jó vagy, de nem eléggé.

Én meg elhittem. De tudod mit nem igaz. Rohadtul nem volt igaz és most sem az és többet nem is akarom elhinni. 

Kibaszottul féltem mindenféle délibáboktól és azt hittem, ezektől ti fogtok megvédeni, de aztán kiderült, hogy ti voltatok ezek a délibábok, meg az én kérdéseim a fejemben, hogy miért nem vagyok elég. De most ez már csak én vagyok, egyedül, a bábok nélkül. A kérdés nélkül is, mert nincs mihez elég jónak lenni. De meg fogom próbálni. És tök mindegy, hova jutok el vele. Meg ha úgy nagyon őszintén belegondolok most, amennyit én már próbálkoztam, ahányszor már hittem és ahányszor már felálltam és megbocsájtottam, kurvára megérdemlem, hogy egy darabig ne kelljen semmi ilyet csinálni, és lehessek én magammal és ne kérdezzem meg senkitől, hogy elég vagyok-e és ne adjak senkinek hatalmat, hogy megmondja, hogy nem. Mert annyi minden van, amit nem értünk még, de amit én most értek az az, hogy te mondtál mindenféléket és ez nagyon kedves volt, de míg itt voltál, én szomorú voltam és szinte fáj kimondani, de mióta mind nem vagytok itt, azóta újra tudok aludni és nem félek. 

És amúgy meg baszottul nem voltak azok sem kedvesek,ahogy így jobban belegondolok. 

De a lényeg mégis az, hogy bár itten éldegélünk egymás mellett, de senki nem tud a másik cipőjében járni és nem tud máshova születni mint ahova született ésésésésés valahol valaki majd igenis azt fogja bennem szeretni, amit te meg akartál ölni, mert az van, hogy ez vagyok én és ez nem rossz. De nem is biztos, hogy jó, és nem is biztos, hogy jó akarok lenni. Én én akarok lenni és azt már tudom, hogy az viszont meg úgy jó. Sőt, elég. Kurvára pont elég. 

"Most hogy itt van a perc,
hogyha engem ölelsz már elhiszem.
Hozhat bármit a sors
hiszen épp most küldött el nekem.
Ebben az életben,életben
semmi sem véletlen,véletlen."