-Teljesen kiborultam.

-Miért?

-Mert úgy éreztem, kirúgtam magam alatt a talajt azzal az emberrel, aki biztonságos hátteret jelentett.

-Szakítottál a pszichológusoddal...de mégis, vagyunk azért még körülötted páran, akikre számíthatsz.

-Igen, tudom...de tudod...na mindegy, de nem akartam elhinni, beszéltem a Csibével, húztam az időt az Astorián, és ha nem húzom, akkor nem pont arra a metróra szállok, ahol azonnal jött felém a Nonó és annyira jó volt, hogy ott volt és annyira szükségem volt rá. És ha nem jön, azt is elfelejtem, hogy találkozunk hárman, pedig annyira kellett. Mintha Isten így rendezte volna.

-Hát igen, Istenről meg még nem is szóltunk, aki miatt nem vagy egyedül sosem.

-Tényleg...Istent el is felejtettem.

-Hát...ő nem felejtett el téged.