mosolyogtam ma magamon munka közben, mikor ment az a szomorú zene a spotifyról és az adatbázist nyomogattam és nem a rejtőhangoskönyvethalgattam, mert tulajdonképpen az is egyfajta pihenés, mikor a presser dalszövegekre figyelsz és közben csendesen kalandoznak a gondolataid, mert ez az adatbáziskezelés ilyen munka volt ma.

Meg mosolyogtam magamon akkor is, amikor a postára siettem és tört a cipő, mert összegyűrődött benne a betét és kivettem, de betét nélkül meg marhakényelmetlen és amúgy is úgy vágyom már a szép új világos edzőcipőmbe, amit afölötti kisebbségi komplexusomban vettem, hogy az irodában mindenki sokkal menőbben öltözik, mint én-persze csinosabbak is hozzá zömmel meg többet keresnek, de háromezer forint volt, mert utolsó darab volt a pull&bearben.

de azért én is tudtam, hogy ma csinos vagyok, és nagyon gondosan hajat mostam, mert úgy voltam vele, hogy ha ma találkozunk utoljára a sráccal, akkor ne olyan lepukkantan nézzek már ki, mint mikor legutóbb, ami amúgy nagyon bevállalós volt-copfos hajjal dolgozni is alig megyek, nemhogyrandira. 

De azért reggel csak belebújtam a legkényelmesebb-de legújabb farmerembe és a legkényelmesebb de csinos pulcsimba és megállapítottam, hogy ebben jól érzem magam és amúgy is kicsit esélye van, hogy tényleg találkozunk és ha mégsem, akkor is király napom lesz.

és király napom volt. egyszerűen olyan, mintha álmodnék néha és csak történnének körülöttem a dolgok és mégis van valami nagy nagy gátláshalmaz, amit én érzek, de...aludni kéne? lefogyni? elköltözni? szexelni? már nem tudja a franc se, de legalább úton vagyok. és nem győzöm, nem győzöm, nem győzöm csodálni ezt a csodás várost, meg hallgatni a többieket, annyira kedvesek, annyira jófejek, annyira cukik. 

olyan szerencsés vagyok.

a lényeg az, amit megkérdeznék tőled, hogy mivel szolgáltam rá, hogy annyi tiszteletet se adj nekem, amennyit én bármelyik embernek megadok azon a jogon, hogy ember? na jó, de persze igazából én élvezem, mikor érzelmek kavarognak bennem, akkor is talán, ha negatívak, csak legyenek. hülyeség, mi? de ennek most már vége lehet nyugodtan. most már nem unatkozom. szóval hát lezárult most tényleg ez az ügy. és egyébként ezzel a dologgal kapcsolatban nem látom a jó utat. csak azt, hogy én most azt választom egy időre, hogy nem akarok mindenkit megérteni, megbocsájtani és meggyógyítani. ez az új választásom. ideje volt. 

pláne most, mikor nekem jó. annyira, annyira jó, hogy néha nem hiszem el.