-Milyen volt a Szilveszter?

-Botrány. Sokat ittam, olyan dolgokat csináltam, amiket nem kellett volna, aztán alig tudtam hazamenni és túlélésre játszottam.

-Szóval tipikus Szilveszter volt.

-Tulajdonképpen.

Nem hinném, hogy a el fogom felejteni ezt az éjszakát. Ahogy így visszanézek, tulajdonképpen már két hónapja ismerkedünk kb. a Sráccal és én emiatt több mint egy hónapja nem alszom jól. Ennek gyakorlatilag az az oka, hogy valahogy egy folyamatosan várakozásban voltam, hogy hátha ír és hátha órákat fogunk megint beszélgetni, ahogy már többször. Ha hajnal kettőig, akkor hajnal kettőig. Mint ahogyan tegnapelőtt is. Zseniálisan tudnak egyébként a fiúk azon a határon egyensúlyozni, ahol ugyan még flörtölnek, de közben nagyon vigyáznak, hogy folyamatosan hangoztassák, hogy nem akarnak semmit. Én meg eljátszottam a gondolattal, sőt komolyan vettem, hogy erről tudomást sem véve folytatom a kis játékunk, de közben meg nem erre vágytam és nem éreztem magamhoz méltónak az egész helyzetet. Ahogyan próbálkozom elérni valakinél, hogy észrevegye, hogy ez nem egy haverkodás, amit csinálunk.

Mindegy, a lényeg, hogy tökéletesen kifordultam már magamból Szilveszterre, teljesen kimerülten érkeztem a koncertre, amit valamennyire nekem volt köszönhető és ott tovább fokozta a hangulatot a tulajtól ajándékba kapott datolya pálinka, a zenekar hála-csokija és plüssállata, és persze legjobb party-pajtim, a házmester-fröccs.

Nem annyira akarnám részletezni a továbbiakat, lényeg, hogy persze megint bepótoltam pár élményt, ami kimaradt, többek között kiderült, hogy továbbra is nagyon heteroszexuális vagyok, valamint, hogy van, hogy a csókolózáskor semmit nem érzel, és hogy az egyik legjobb dolog egy fiúban, mikor csak úgy megérkezik meglepetés-szerűen, nem akar tőled semmit, nincsen célja veled, de azért szexinek tart és akkor is megölel és megpuszil és megvigasztal, mikor egészen másba szerelmes. Azért vannak persze meglepően jó csókok is.

Viszont aztán már csak egy csomó idegen vagy félidegen fiú maradt körülöttem és nem éreztem magam biztonságban és semelyik felajánlott ottalvás-opció sem tűnt biztonságosnak és ettől annyira erőtlennek, gyengének és kicsinek éreztem magam. (Aludjak a fiúnál, akivel csókolóztam, annál, akivel egyszer randiztam két hete, kísérjen haza egy tök idegen, aludjak a tulaj haverjánál, elvisz kocsival...blabla.)

Aztán kerestem a sárkány-jelmezt, amit a gitáros hagyott el:

-Szia. Én nagy tisztelője vagyok a női nemnek és te egy nagyon szép példány vagy!

-Öhm...ez a példány-duma. Ezt te így szoktad használni?

-Ez most bunkóság volt, ugye?

-Igen.

-Megpróbálhatom újra? Szóval szia, én nagy tisztelője vagyok a női nemnek és te nagyon....szép...öhm. Vagy.

-Remek, jobb volt, de ne erőltessük.

-De miért nem táncolsz velem egy kicsit?

-Mert elfáradtam, haza akarok menni és elég volt.

-De miért nem vagy egy kicsit nyitott?

-Nézd, én ma már annyira nyitott voltam, amennyire sosem szoktam az lenni, ma már nem fér bele több nyitottság.

-De csak kicsit táncolj velem! Most mi a baj?

-Őszintén? A Srác, akibe kb másfél hónapja bele vagyok esve, totál leszarja, hogy itt tőle kb 10 percnyire tök szarul érzem magam és nem tudok hazajutni.

-Ez a baj. Mi rendesek vagyunk...te is, én is..minket mindig bántanak. Te használd ki az embereket, ne hagyd, hogy téged használjanak ki!

-Nekem az sosem ment. De mennem kell...

-Nekem sem...hát...akkor....örültem...szia...

Aztán egy kis szerencsével és másfél óra alatt hazajutottam. Fél órát álltam a forró zuhany alatt, mire kiolvadtak az ujjaim, reggel az arcom puffadt volt, a szám szétrágva és sebesre dörzsölve, a szám kiszáradva, a gyomrom háborog, a hajam meg mintha valaki belehányt volna. Eldöntöttem, hogy 2016-ban nem iszom alkoholt.

Nem nagyon akarok több ilyen estét. Persze nem az alkohol volt az oka, és nem a fáradtság. Sokkal inkább az a fajta magány, mikor tömegben vagy annyira fájdalmasan egyedül, sőt, srácok között olyan fájdalmasan kicsi gyenge és elhagyott...nem szeretem magam ilyenként és most éppen a Srác tett ilyenné. Amit meg én hagytam.

És a csókkal meg az a helyzet, hogy most már tudom, hogy megy az érzelem nélkül is...mármint a megcsaláshoz nem kerültem közelebb, hogy megértsem, de azt tudtam, hogy ha a Srác felbukkanására csak pici remény lenne, nem akarnám elterelni a figyelmem, de így kellett...kellett, hogy érezzem, hogy kellek és jó vagyok. És nem, nem lett tőle jobb. Sőt, rosszabb. De végülis ha eddig nem zártam le teljesen a Sráccal, akkor most már úgy érzem, igen és azt hiszem, már ő is tudja. Az az igazság, hogy ha az én kéthónapja-lelkizünk-lányom érezte volna rosszul magát és fiú lennék, én elmentem volna megmenteni. Rögtön. A Srác még egy fél herceg sem. :(

Szóval hát ez van, megpróbáltuk, de túl sok lelkem van ehhez, és annak talán valaki örül valamikor...akkor miért engedjem szenvedni.